Századok – 1896

Értekezések - KROPF LAJOS: Pászthói Rátholdi Lőrincz zarándokolása 716

732 történeti irodalom, hangja zendűl meg XVI. századbeli lyránkban, a mely tartalmánál és alakjánál fogva becsesebb volna, őszintébb és szívből fakadóbb pedig egy sem. A hymnus szárnyalásáig ható elegiának csak három utolsó versszaka mutat a kor moralizáló, példát kereső irányára, de az eleje épen oly megható és igaz érzés kifejezése, mint a mily ügyes az egésznek szerkezete és verselése. Talán nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, hogy ez elegia egymagában is érdemes az énekmondó nevének megőrzésére, s az előbb említettel együtt az egész kötet legsikerültebb darabjai. E »Hálaadás« nemcsak a szerző egyéni szenvedéseinek, hanem — mint Szilády Áron helyesen mondja •— a két oldalról (r. kath. és mohammedán) szorongatott protestáns egyháznak is siralma, a mely »a viszonyok változása után is csak 1808 óta marad ki az énekes könyvekből.« A rajz elevenségére s a töröktől nyomorgatott nemzet siralmának keserves panaszára nézve még jellemzőbb a »Szánja az Úristen híveinek romlását« kezdetű ének, a mely ha tartalmát illetőleg közös is a jeremiádok tartalmával nemcsak a hangban, de egyes kifejezéseiben is, a korjellemző színek élénkségére nézve alig van hozzá fogható. A tatárok dúlásai, rablásai elrémítették az énekest ép úgy, mint az egész nemzetet. Oly éktelenségeket még addig hírből sem hallottak. Csuda, hogy az ég rájuk nem szakad. A szerző szinte fél az elbeszélésbe kezdeni, de aztán annál tömörebb képbe csoportosítja a zaklatott lakosság szenvedéseit, a melyek boszúért kiáltanak fel Istenhez. Ha e nyomor tovább is tart: kétségbeesik a hivő lélek is. De Kegyelmes az Isten, nem ver örökké minket, Egy szempillantásig hagyott most csak el minket, De örökké való irgalmasságából Ismég felemel minket. A Felföld 1566-ki pusztításának ennél sikerültebb rajzát, a melyet az üldözött protestáns zokogó siralma oly megható elegiává varázsol, sehol sem ismerjük. Szegedi Kis István a XVI. század irodalmának egyik legkiválóbb képviselője. Elete a mind egyre terjeszkedő protestantismus önfeláldozó apostolainak meg nem szűnő zaklatásokkal teljes sorsát mutatja. Az ország több helyén működik mint pap és iskolamester, több helyről elűzik, félholttá verik, török fogságba jut, de mind ez üldöztetés csak új erőt és kitartást önt beléje. A mint Szilády Áron szerető gonddal, nagy tudománynyal s éles kritikával összefűzögeti életének szétszakadozott fonalait, egyik legismertebb s legtehetségesebb