Századok – 1896
Értekezések - SÖRÖS P. PONGRÁCZ: Forgách Ferencz élete - II. és bef. közl. 634
FORGÁCH FERENCZ ÉLETE. 637 Első kellék volt a czél elérésére, hogy a papi állásával járó szüzességi kötelesség alól a pápától fölmentést szerezzen. Ennek elérését lehetővé tette az a jó hangulat, mely a római kúriánál Báthory iránt mutatkozott. Báthory 1573 elején követséget küldött a pápához. A követ a fejedelemnek kellemetlenséget szerzett ugyan, mert királynak czímzé őt a pápánál, a miért Miksa, kinek fülébe jutott a czímzés, olyannyira izgatott lett, hogy Báthorynak mentegetni kellet magát,1) de Forgách ügyében sikeresen járt. Megvolt tehát a fölmentés, de Forgách nem igen tudta fölhasználni, mint ezt levele mutatja, melyet Dudithoz, a hitehagyott pécsi püspökhöz intézett. Miután ebben a nov. 26-án kelt levélben szerencsét kíván Dudithnak. hogy fia, született, így folytatja: »Magam felől ezt írhatom, liogy még nem nősültem (nősztem). Immár örömest megnősülnék, mert a pápától dispensatióm vagyon; de nálunk igen szűk az ember, nincs én hozzám illendő ember. Ez ideig is meg lett volna, ha találtam volna, bár csak mediocriter hozzám illendőt. Immár nem tudom, az Isten mit ad. de akaratom az, hogy messze ne halaszszam.« 2) Hanem hát Forgácli házasságából JcésÖbb sem lett semmi. Ügy látszik, igen válogatott, mert másképen nem igen érthetni, hogy a negyvenhárom éves kanczellár, a fejedelem rokona ne kapjon feleséget. Ez a házasságtervezés azonban némi bepillantást enged Forgách lelkületébe. A terv párosulva nyilatkozataival, melyeket a keresztes hadakról, búcsúkról félgunyosan megereszt; s tekintetbe véve a papnak szájába nem épen illő hangot, rnelylyel V. (szent) Piusról szól, kiről Ranke is azt írja, hogy a belső áhítat kegyelmével volt megáldva s .Róma azt mondta róla, soh'sem volt még ily szent pápa, mindez arra mutat, hogy a reformatióval terjedő liberális eszmék a különben vallásához ragaszkodó Forgách fölött nem vonultak t•] nyomtalanul?) Egyébként Dudithal még 1573-ban alkalma nyilt személyesen is találkozni. Ez időben vesződtek a lengyelek, miután Zsigmond Ágost meghalt, új király megválasztásával. Báthory már ekkor jelöltje volt a nemesség egy részének, de a többség a franczia jelöltet pártfogolta s így akkor a lengyelek kárára nem Báthory, hanem Valois Henrik választatott meg. Báthoryt nem sokat zavarta a bukás, üdvözölte Henriket, koronázására követül küldé rokonát s kanczellárját, Forgách Ferenczet. Forgácli hosszasan ]) Szilágyi i. m. 429. 1. *) Századok XIV. (1880.) 756 — 757. 3) V. ö. Forgácli 393. s köv.