Századok – 1896

Értekezések - ÁLDÁSY ANTAL: Adalék Mária királynő diplomatiai összeköttetéseihez 542

ADALÉK MÁRIA KIRÁLYNŐ DIPLOMATIAI ÖSSZEKÖTTETÉSEIHEZ. Magyarország szerepe a nyugoti nagy egyházszakadásban eléggé ismeretes. Tudjuk, hogy midőn 1378-ban VII. Kelemen megválasztásával kitört a schisma, mely az európai államokat egyik vagy másik pápa pártjára vonta, Magyarország nem habozott, traditióit követve, a római pápa, VI. Orbán pártjára állani. 1379-ben Zólyomban Nagy Lajos magyar király és IV. Károly német császár együttesen állították ki az okmányt, melyben VI. Orbán pápát igaz és törvényes pápának elismerik.1 ) Ismeretes az is, hogy midőn VI. Orbán pápa védelmére Durazzoi Károly 1380-ban Olaszországba ment, Nagy Lajos bocsátotta rendelkezésére a szükséges hadakat. Ebből tehát látjuk, hogy Lajos a törvényesen választott VI. Orbán pártján állott. Ugyanez állást foglalta el leánya s utóda, Mária királynő is.8) Annál inkább meglep minket azon körülmény, hogy 1384. és 85-ben Mária királynő azon fáradozik, hogy a Bagusa város fog­ságába került franczia nemeseket, VII. Kelemen pápa párt­embereit, kiszabadítsa. Ezt VI. Orbán pártján állótól alig várnánk, s ezért nem lesz érdektelen ez esetről röviden megemlékeznünk. VII. Kelemen ellenpápa ügyét Olaszországban Durazzoi Károly ellen győzelemre segíteni Lajos anjoui herczeg, V. Károly franczia király testvére vállalkozott. Hogy nagyobb jogczíme legyen erre, Johanna nápolyi királynő őt 1380 junius 29-én fiává s utódjává fogadta, VII. Kelemen pedig 1382 május 30 a nápolyi királyságot neki adományozta. 1382-ben indult el olaszországi útjára s 1384-ben az adriai tengerpartján Bari és vidéke körül táborozott. Durazzoi Károly győzelmei csakhamar megcsappantották amúgy sem nagy seregét, melyet még a kiütött pestis is tizedelt. Emberben és pénzben egyaránt hiányt ') Diplom, eml. az Anjou-korból III. 183 —185. oldal. 8) Magyarország állásáról 1. bővebben : A nyugoti nagy egyházszaka­dás története cz. munkám 342 — 352. lapjait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom