Századok – 1896

Értekezések - THALLÓCZY LAJOS: Adalék az ó-hit történetéhez Magyarországon 199

•206 THALI.ÓCZY L. ADALÉK AZ Ó-HIT TÖRTÉNETÉHEZ SAT. Gyuláékhoz, de csak itt kereshetjük a görög keresztyénség •első nyomait.1 ) Tény azonban, hogy a görög térítésnek a latinnal ízemben sikere nem volt. Magyarországban a latin és görög rítus soha sem vívott egymással döntő csatát. Akkoriban a két egyház, közti szakadás nálunk s a Balkán nyugati részén legföljebb az etiquette-nek volt kérdése, mert a két rítus jól megfért egymással. Gézának a nyugati keresztyénséghez való vonzódása nem volt valami mélyreható, a jövőbe pillantó "visiónak az eredménye. A dolog úgy áll, hogy a Nyugot törő­dött velünk s a Gézát uraló túl a dunai vidék a Nyugot hatását érezte s ezért onnan indúl ki az eredményes térítés. Konstantinápolynak pedig ha volt is kedve, de nem volt módja benne, hogy térítsen ; száz évvel az előtt a bolgár Boris-Mihály habozhatott Róma és Konstantinápoly között, mert mind a két áramlat elhatolt hozzá, Géza s István nem habozhattak, mert a Nyugot rítusát uralta az országnak a keresztségre hajló része. THALLÓCZY LAJOS. ') Úgy értesültem, hogy leletek is bizonyítják a görög keresztyén­ség emlékét azon a maros-menti vidéken.

Next

/
Oldalképek
Tartalom