Századok – 1896
Értekezések - PÓR ANTAL: Kis Károly és Erzsébet utolsó évei 129
KIS KÁROLY És ERZSÉBET UTOLSÓ ÉVEI. 137 ség. Ha lemond Mária, kíméletre számíthatnak ; és még élnek lehet reményök, hogy újra megszerzik az elveszett országot, mert Isten megfizet minden rosszért. Aztán fölszárította könyeit, Károlyt hivatta és szólt hozzá ekképen: »A büszke és féktelen magyar nemzetet aszszonyi kéz nem vezetheti. Vedd át őseid országát!«1) A palota-forradalom sikerűit. Mária és Erzsébet nyilatkozatának híre azonnal elterjedt. Mindenki azt hitte, hogy valamint a királynők hítták meg Durazzoi Károlyt az országba, hogy itt rendet csináljon, azonképpen Mária önként mondott le a koronáról. Az országgyűlés Fehérvárra tette át üléseit. Az ország rendei forma szerint megválasztották Károlyt Magyarország királyának és az év utolsó napján megkoronázták. Hogy hitelre találjon a királynők önkéntes lemondása híre, az ünnepélyen Máriának és Erzsébetnek is jelen kellett lenniök. Zára város közönsége volt az első, mely Nápolyba Margit királynénak újságolta, hogy férjét a magyar királynőknek, az összes főpapoknak és főuraknak közkívánata szerint Székes-Fehérvárt, deczember 31-én, reggeli 9 órakor (in ora terciarum) királynak megkoronázták. È tudósítás januárius 21-én érkezett Nápolyba, amiért az nap este fényesen kivilágították a várost. Februárius 10-én Károly királytól is érkeztek levelek a nápolyi királynéhoz, főurakhoz és a polgársághoz, jelentvén megkoronáztatását. Amiért ismét nagy kivilágítás és ünnepélyek valának Nápolyban. A februárius 18-ára eső vasárnapon a nápolyi polgárok lóháton és gyalog Margit királynő üdvözletére mentek a Castello Nuovoba. Hasonlóképpen cselekedének a czéhek is. Valamennyit megelőzték a capuai és nidoi nemesek. És vala hagy öröm és általános ünnepség. Firenze városa is küldöttséget menesztett Budára és Nápolyba. Ez utóbbiakhoz csatlakoztak a Nápolyban lakozó firenzeiek letakart lovakon, selyem ruhában. Este pedig fáklyásmenet volt. Hasonlóképpen cselekedtek a geuovaiak. Margit királyné, mintegy viszonzásul ennyi megtiszteltetésért, kíséretével, kilencz fehérbe öltözött főrendű hölgygyei végig lovagolt Nápoly utczáin. Karjaikon aranyos szalagokat viseltek. Még márczius 1-én is Standardo Jakab, Caracciolo Jakab és Minutulo Miklós Nápoly főutczáján lovagjátékot, disztornát rendeztek, mely alkalommal zászlóikon díszül magyar czímert ') Ezen Monaci, Thuróczy és Bonfin után szépen leirt képzeleti jelenetet Márki Sándor-tói kölcsönöztük.