Századok – 1896

Értekezések - ANGYAL DÁVID: Báthory Gábor uralkodása - II. bef. közl. 114

BATHOIIY GÁBOR URALKODÁSA. 127 Báthory magára volt hagyatva. A szászok ujjongtak örömükben. A székelyek egy része Bethlenhez szított, a másik rész közömbös volt. A nemességre még hatott a Báthory név varázsa, a vidám s adományokat osztogató fejedelem alakja, de a vezér hiányzott. Több mint negyvenezer főnyi hadsereg támogatta Bethlent. Báthory az ellenségnek csak elöljáróit sem nézte meg; »annál rettenetesb ijedtséggel való futást kró­nikákban sem olvastam« írja Bethlen.1) Báthory október 9-ike körül érkezett Váradra néhány száz emberrel. Giczy, Kainuthy Farkas s Wesselényi Pál is vele voltak. Dühös volt, hogy ennyire megcsalatkozott a szö­vetségbe vetett hitében. »így nem segítnek meg a beste k—ák Magyarországból, de bizony tromffal ütöm, ha Lippát, Jenőt oda kell adnom is az töröknek« — ilyeneket mondogatott. Sőt Prépostváry Zsigmond, ki a fejedelemre neje üldözése miatt haragudott, azt izené Dóczy Andrásnak, a szatmári kapi­tánynak, hogy Báthory Váradot át akarja adni a töröknek.2) A dolog igen valószínűnek látszott. Forgách Zsigmond a rakamazi táborból Abaffy Miklós, tokaji kapitányt vagy két­ezer emberrel Váradra indította, nem hogy Báthorynak segít­sen, hanem hogy a királynak elfoglalja a fontos végvárat. Dóczynak közvetlen vezetése alatt állott a Várad megszerzé­sére irányúit vállalat. Ferdinánd főherczeg, aki kormányzó volt, amíg Mátyás a regensburgi gyűlésből vissza nem tért, jelentéseket kapott Dóczytól s nagyon dicsérte buzgalmát.3) Báthory nagyon keveslette Abaffy csapatját s állítólag kije­lentette a kapitány előtt, hogy Váradot átadja a töröknek, ha meg nem segíti a király. Abaffy ezt meg akarta akadá­lyozni. Giczynek s még néhány embernek szólt a dologról. Október 26-án Giczyvel együtt Báthory hálószobájába nyitott, dicsérni kezdé a fejedelem kardját, arra kérve Báthoryt, hogy mutassa meg neki. A fejedelem rögtön kivonta s átadta Abaffynak. Az előre megbeszélt terv szerint e karddal kellett volna levágni Báthoryt, de egy inas ajtót nyitott s a gyilkosok megrémültek. A tokaji kapitány más módot gondolt ki. Eeábeszélésére Báthory elhatározta, hogy október 27-én délután három óra felé kihajtat a mezőre, hogy megszemlélje Abaffy embereit. Szilassi János. Ladányi Gergely, Basa János, Zámbó Balázs vagy ötven hajdúval várakoztak Báthoryra a ') Erd. Orsz. Emi. VI. 341. 1. 2) U. o. 80. 1. és Gyulaffi levele. Közi. Szilágyi Történeti Lapok II. 836. 1. 3) Ferdinánd levelét közli Szilágyi Történelmi Tár 1879. 219. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom