Századok – 1895

III. Tárcza - Állandó rovatok - Vidéki Társulatok 670. o.

670 tárcza. s más népekből összeszedett sereg vezére, súlyosan ostromolná a várost és környékét, a legnagyobb veszély pillanatában Sz. Vincze vértanú, a város különös patrónusának teteme, ünnepélyes menetben hozatott a vizi kapuhoz, melynek megpillantására az ellenség mintegy villám által sújtva, félelmében menekülni volt kénytelen, mint ezt András Miksa pleszoviczi nemes ur, lembergi várnagy s más jelenlevők hitalatti bizonyítványai igazolják. A kép a XVIII. század elejéről való művészi és történeti •érték nélkül. VIDÉKI TÁRSULATOK. A kunyadmegyei történelmi és régészeti társulat f. évi rendes közgyűlését jun. 16-án Déván a nemzeti casinó nagytermében tartotta meg, melyet szépszámú, előkelő közönség töltött meg ; részt vett abban Torma Zsófia, Dedek Crescens a Magyar Történelmi Társulat képviselője s az ülést Kuun Géza gróf nagyszabású beszéde nyitotta meg, melynek actualis érdekkel biró bevezetését bemutatjuk olvasóinknak : »Sok út visz magasra ; s ez utak közt nem egy van, mely mindenkinek hatalmában áll« — írja Kölcsey »Parainesis« czimű remekművében. Ilyen út Kölcsey szerint a közügyért tenni magunkban vagy másokkal együtt. Hiában alkotunk társaságot, ha feladatai megoldására is nem társulunk. Ez kötelességünk s a kötelesség teljesítése szintén egyike azon magasra vezető utaknak, melyek mindenkinek hatalmában állanak. Azzal, hogy valamely közhasznú, üdvös munkásságu társaságnak tagjai közé léptünk, iránta önként kötelezettséget vállaltunk, melyet, mig kötelékében vagyunk, szüntelenül szem előtt kell tartanunk, teljesítenünk kell. A legerősebb láncz az, melyet magunknak kovácsoltunk, de ez •egyszersmind a legkönnyebb is és való gyönyörűség hordanunk, mert egyéni hajlamainknak legmegfelelőbb, melyet lia levennének rólunk, ismét magunkra vennők s ha nem volna, lelkünkben utána sóvár vágy támadna. Ha e megyében még nem volna történeti, régészeti társulat, nem kétlem, sőt erősen hiszem, élénk volna bennünk az óhajtás egy ilyent, még pedig minél előbb s inkább ina, mint liolnap, megalapítani. A társulat három lustrum óta meg van, tagjai közé tartozunk, tegyük meg tehát érdekében mind azt, mire magunkat legjobb belátásunk szerint önként köteleztük, mert kötelékébe nem reábeszélés vezetett, lianem meggyőződésünk. Felbuzdulásunk nem lett volna valódi lelkesedés, ha azt közöny, érdektelenség válthatta volna fel, meggyőződésünk pedig önámítás lett volna, ha az néhány rövid év elmúlása alatt szárnyat öltve lelkünkből végkép eltűnt volna, hiszen a valódi lelkesedés megtart azon rövid időre, melyet emberi •életnek nevezünk, mivelhogy a sziv melegével azonosult s csak azzal szűnik meg s a meggyőződés nem légtükrözet, hanem egyéniségünk lényege, lényegének java. Idők multával, igaz, sokféle érdek nem hevít többé, vagy legalább nem úgy, mint hajdan, sok hangos vágy elnémúl szivünkben, felesszámu remény ha egyszer elvirult, többé meg nem ujul, a vélemények pillangói napokat élnek, nézeteket változtatunk s bölcshöz illő dolog : mutare consilium in melius, ámde e változékonyságok közepette vannak tárgyi, sőt vannak alanyi igazságok is, melyek megállnak s meg nem •ingathatok s míg előbbenieket fogva tartani vétek, utóbbiak minket tar-