Századok – 1895

I. Történeti értekezések - RÁTH GYÖRGY: Két kassai plébános a XVI. században. - IV. közl. 329. o.

KÉT KASSAI PLÉBÁNOS A XVI. SZÁZADBAN. 339 mintha ez irányban uj és idegen flacianus nézeteket terjesztenének, megczáfolja és hogy a keresztény olvasé) azokat a pontokat, melyek iránt a csúszó mászó lutero-kalvinisták a szakramentáriusokkal szemben határozott igennel vagy nemmel felelni tartozzanak, kellően felismerje, bevezetéskép a vita főtételeit véli előrebocsátandónak. Ezeket 10 pontban kifejtvén, ellenfeleiknek a Corpus Doctrinae-re való hivalkodó hivatkozását époly alaptalannak jelzi, a mint helytelen Kalvinnak az urvacsorára nézve az ágostai hitvallásra és az apologiára történt utalása. Nem akar ugyan senkit alaptalan váddal terhelni, de a hamis testvérek önmagukat gyanússá teszik, midőn a fenforgó vitában nem Luther, hanem Kálvin szavaival élnek, s a szakramentáriusók ellen nem akarnak határozottan nyilatkozni, sőt ezeknek a Krisztus távollevő testéről való alaptanát mindenkép becsúsztatják s a nyilvános kálvinistákat védelem alá veszik, ellenben a hamisítatlan igazság ártatlan hiveit elnyomják és gyanúsakká teszik. Hiszi és reméli, hogy pártfogói, hitvallásának emez ismétlését, szívesen fogják fogadni. Az ajánló levél után a keresztnevére szóló következő verses szójátékát közli : Mentonem quem nunc vocitant Praenomine passim1 Mentonem elicit patria rite clomus. Efficies, digne referam tua nomina Christe, Nostraque sit verbo consona vita tuo. Ezt követőleg egy második bevezetésben szenvedélyesen kikel a kálvini szakramentariusok ellen azért, mert emez álnok, alattomos, bélpoklos és veszélyes kalandorok Luther köpönyege alá bújnak, nemkülömben ennek, Brentiusnak, Pomeranusnak, Mélanchtonnak és egyéb jeles hittudósoknak irataikra és mondataikra szemtelenül hivatkoznak. Nehogy tehát szeretett hallgatói, a katonaság és a polgárság köréből, ily csalárd módon félrevezettessenek, még egyszer röviden öt pontot kivánt felsorolni, melyben Berengarius utódai, a kálvinisták és zwinglianusok velük egyet nem értenek s a melyek nyomán őket, akár vallják be véleményüket nyilvánosan, akár titkolgassák, fel lehet ismerni. Itt befejezésül idézi eme symbolumát: »Tandem patientia victrix.« Maga a most harmadszor kiadott értekezés 160 pontra van osztva s még egy rövid fejezetet tartalmaz : De ubiquitate. Az utolsó 71-ik számozatlan levél túlsó, külömben üres lapján olvassuk e kolofont: »Gedruckt zu Bartfeld, durch David Guttgesel 1579.«