Századok – 1895

II. Könyvismertetések és könyvbírálatok - Márki Sándor. Aradvármegye és Arad sz. kir. város története. Ism. G. S. 764. o.

történeti irodalom. 767 alkalmával. A »császár« által fegyverre szólítva a »lázadók« ellen, nem késett a császári zászlók alá sorakozni s a magyarok leveretésében részt venni. A háború egyes phasisai Aradmegyére vonatkozólag a monograpbiában részletesen fel vannak sorolva. Mikor azonban az eddig hű ráczok Péró által lázadásra birva megbízhatatlanságukat eléggé kimutatták s a király •rnek hatása alatt a magyarok többször megújított sürgetésére 1735-ben a vármegyei intézményt helyreállította, az e miatt •elkeseredett ráczság tömegesen vándorolt ki Oroszországba. Mégnagyobbmérvű lett a kivándorlás 1751-ben a katonai határőrvidék megszüntetése és területének a vármegyébe bekebelezése miatt. Némelyek harminczezerre, mások százezerre teszik a kivándorlottak számát, kik oroszokká lettek, csakhogy ne kelljen magyarokká lenniek. E tömeges kiköltözés által Aradvármegye egy nemzetiséggel szegényebb lett. Míg Aradvármegye oda jutott, hogy ne csak névleg legyen vármegye, hanem valósággal is. sok nagy áldozatot kelle hoznia, sok nehézséget leküzdenie. A felszabadulást követő időben eleinte csak bárom földesúr volt a megyében: a modenai herczeg, báró Jósika Zsigmond és Edelspacher Zsigmond, kik mind a hárman nagy kiterjedésű latifundiumok urai voltak. A mi a megyéből nem tartozott ezen urak birtokához, vagy nem volt katonai határőrvidék, az kincstári birtoknak tekintetett - a kamara igazgatása alatt állott. A kincstár egy praefectust nevezett ki e birtokok igazgatására, ki a vármegyében mindenható úrként viselkedett; még 1737-ben is a kamarai praefectust lehetett a vármegye egyetemének tekinteni. A praefectus kezén mentek át birtokos nemesség hiányában a földesúri ügyek, a vármegyében téli szálláson levő katonaság fentartásának költségeit ő vetette ki s ő szedte be anélkül, hogy számadásait valaki valaha ellenőrizte volna. A praefectus hatósága alatt állott maga xÁrad városa még ekkor csak mezőváros, melynek földesura a kamara volt és hogy mennyire nem volt a városnak tekintélye, érdekesen illusztrálja az, liogy legtekintélyesebb polgárait, tanácsosait liol a várparancsnok, hol a praefectus fenyegette botozással. Egyszóval: sem a vármegye sem a város nem volt még az, a minek lennie kellett volna és helyzete mind a kettőnek a legbizonytalanabb volt. A törökök kiűzetése előtt jogilag Részek czímen Erdélyhez tartozott, a visszacsatolást Magyarországhoz a felszabadulás után is sokáig nem mondták ki. A vármegye bizonytalan helyzetének végre Mária Terézia vetett végett az által, hogy 1744-ben Grassalkovics Antalt első rendes főispánjává nevezte ki, az 1741. XVIII. t.-cz. rendelkezésének megfelelőleg Zarándvármegyének