Századok – 1895

II. Könyvismertetések és könyvbírálatok - Dr. Meyer; Gotthold Alfréd. Szent Simon ezüst koporsója Zárában. Ism. Pór Antal. 372. o.

378 TÖRTÉNETI IRODALOM. 378 szent Simeonnak a koporsót. A jelenet leírása után szerző megczáfolja Farlati föltevését, a mely itt a királyné »filiis vei ancillis«-jeiről beszél, minthogy — úgymond — ->a három ábrázolt királyleány Mária, utóbb Zsigmond magyar király neje, Hedvig, később László, Lithvánia hercegének neje. és Erzsébet, utóbb Bajor István neje. Engedje meg a tisztelt szerző nekem is, hogy viszont az ő állításait igazítsam helyre, minthogy Erzsébet nevű leánya soha sem volt Nagy Lajos királynak, hanem leányait korszerint az idősbtől lefelé, Katalinnak, Máriának és Hedvignek hítták, de egyik se volt Bajor István felesége. Ezek volnának tehát sz. Simeon sarkofágjának történeti nevezetességű domborművei, melyhez még a föltámasztási dombormű tartozhatnék. A szent t. i., kit két fiú segítségül hí, csodát mivel egy beteg férfiú ágyánál. Fondra szerint a beteg Kotrománic István bosnya bán, az ágy mellett ábrázolt két nő egyike a bán leánya Erzsébet, utóbb Nagy Lajos felesége; másika a leány hasonnevű anyja, a két térdelő fiú pedig a bán unokaöcscsei. Történeti adatot nem ismerünk, mely ez ábrázolatot megfejtené. István bánnak tudtunkra három az unokája : Tvartko, Vuk és Dabisa és egy unokahuga, Katalin, kik a bán öcscse, Ulászló gyermekei. Meglehet, ezek özvegy anyja, Ilona asszony a gyertyát tartó egyik nő. A másikra tehát ráfoghatjuk, hogy a bán jajveszéklő felesége, mert sokkal massivabbnak van alakítva. hogysem Erzsébetet gyaníthassuk alatta, ki nem is otthon, hanem az özvegy magyar királynénál nevelkedett. — Kotrománic István 1.353-ban halt meg, nemsokára azután, hogy leányát Nagy Lajos feleségül vette. Ellenben határozottan el kell vetnünk, amit szerző a királyné domborműve magyarázatául állít, mintha az ifj. Erzsébet királyné vétségét és büntetését ábrázolná. Szerző a hagyományra, illetve Fondra kiadójára és Farlatira támaszkodva így adja elő a dolgot: Midőn Erzsébet királyné 1371-ben férjét Zágrábba elkísérte, az a jámbor vágy fogta el, hogy a holt testnek, melyet — közbevetőleg legyen mondva — imádni akkor nem imádtak, hanem tiszteltek, egy részét magával vigye. Titokban kiragadta a sirládából a szent balkezének egyik újját és keblébe rejtette ; de azonnal önkívületbe esett, nem volt képes megmozdúlni. és keblét, hová a kincset dugta, fekélyek lepték el. Azért megvallá a jámbor lopást, visszaadta az újjat, mely csodálatos módon magától hozzá nőtt a holt testhez, fölajánlotta ékszereit a szentnek, bocsánatot kért tőle, azt megnyerte és végre testben lélekben megépülve, fölaján-