Századok – 1895

I. Történeti értekezések - MÁTYÁS FLÓRIÁN: Szent István király kanonizácziója. - II. bef. közl. 318. o.

326 MÁTYÁS FLÓRIÁN. Ex romane sedis institutione (III. Sándor pápára emlékeztet) apostolicis Uteris sancitum est, Kérdjük továbbá: bebizonyítható tény-e az, hogy ezen rendelet valóban el is küldetett Magyarországba? A t. értekező bizonyos ténynek tekinti ezt. De ha ez csakugyan igaz, akkor azon parancsolt végrehajtott felemelés olyan személyes pápai kanonizáczió volt, milyet III. Sándor alatt és után eleget találunk. A király tehát és a püspökök már nem kezdeményezők, nincs is szükségök csodajelekre, mit kelljen cselekedniök. Dk csak a pápai rendelet végrehajtói. Kern áll tehát, mit az értekező nyilatkozata végén óvatosan oda csúsztat, hogy: »István szentté avatása se ment rendes canonizatio számba.« A pápai rendelet becsempészett voltát azon körülmény is bizonyítja, hogy érintetlenül maradt a betoldás után is a népies eljárás módozata. Pedig ennek, legalább indító okaira nézve, módosulni kellett volna : ha a pápa parancsolt, a híveknek engedelmeskedniök kellett. Az eredetiben pedig nem a bulla, hanem más szempontok a szertartás indító okai. László királynak a Szentlélek sugallja, hogy tanácskozva a püspökökkel és főurakkal és bölcsekkel, bárom napi böjtöt és imádságot hirdessen (spiritus sancti illustratione tactus stb.), hogy Isten csodák által jelentse ki, érdemes-e arra István, hogy a szentek közé soroztassék. Csak miután ezen csodák valóban megtörténtek, emelik ki sírjából és helyeztetik Szűz Mária oltárára a tetemeit. (Font, I. 60—67 11.) Ezeket nem Írhatta az, kinek tudomása volt a pápai rendeletről. Pedig az író úgy beszélr mintha szemtanú lett volna. Ezt inkább elmondhatjuk a kisebb' legenda írójáról, mert az ő előadása épen ezen szertartás alkalmával készülhetett. »Presidente in regali solio Ladisclavo piae memoriae rege« — mi élő személyről is mondatott azon korban. Jobban meg is egyez az akkori gyakorlattal, hogy a böjtöt nem a király (mint a nagyobb legendában), hanem kiknek e£ joguk köréhez tartozik, az egyházfők, püspökök és apátok rendelik el. És ezt Hartvik püspök ne tudta volna ? Megczáfolják még a pápai rendeletről szóló betoldást az egy- vagy közelkoru irók is, kik a szentté avatásról mit sem tudnak ; bizonyítanak pedig a népies kanonizáczió mellett azok, kik Istvánt szentnek ismerik és czimezik. (Nevezetes, hogy azon írók, kik-István szent voltát és felemeltetését nem ismerik, nem mellőzik hallgatással a csodákat, melyek sírjánál történtek. Evvel pedig a kisebb legenda igazmondása mellett, s a nagyobb legenda előadása ellen tanúskodnak. Ezen legenda ismeretlen nevű irója határozottan a csodák hiányát hirdeti. »Quievit — non apertis declaratum signorum indiciis XL Y annis.« A hiány-