Századok – 1895

I. Történeti értekezések - RÁTH GYÖRGY: Két kassai plébános a XVI. században. - I. közl. 26. o.

•28 RÁTH GYÖRGY. korábban értesült, ezt a többiekkel azonnal tudatta,1 ) bajaikban pedig egymást kölcsönösen támogatták,2 ) sőt az egyes városok­követek utján képviseltették magukat a szövetséges társaik beléletében felmerült ünnepélyes alkalmakkor.3 ) Midőn az 1548-iki országgyűlés XI. decretuma értelmé­ben. mely szerint az országban netán létező anabaptisták és sacramentariusok a királyi megintés nyomán innen kiűzendők, I. Ferdinand az említett öt várost vallásuk tételeinek fel­terjesztésére utasította: ezek még 1549-ben bemutatták Stöckl Lénárd bártfai iskolamester által szerkesztett és az ágostai hitvallás kivonatát képező hitvallásukat annak igazolására, hogy abban Kalvin-féle sacramentarius irány nem található.4) Ezóta a városok magistratusa ama hitvalláshoz állhatatosan ragaszkodott. Kassa egyháza élén. mely ekként hivatalosan az ágostai -evang. bitfelekezethez tartozónak vétetett, a plébános vagy lelki pásztor állott. Alája voltak helyezve a három nemzetiség külön prédikátorai, a segédlelkészek, az iskola-igazgató, a segéd­tanárok s a karvezető. Ezek legtöbbje a felsőbb tanulmányo­kat Németországban végezte, bol a kérdéses korszak alatt a protestáns államokban egyes vallási kérdések iránt felmerült nézeteltérések és szenvedélyes hitviták a közérdeklődést lebilin­cselték. Könnyen kimagyarázható tehát hogy a visszatérők azon vallási árnyalat mellett, melyhez a külföldön szegődtek, a hazában nyert állomásokból propagandát csinálni törekedtek. Közöttük találkoztak mérsékeltebb és orthodox Luther-pártiak ') Eperjes város tanácsa 1559 deczember hó 29 kén kelt levelével tudtára adja Kassa városának, hogy titkos, de hiteles értesülése szerint közelebb a vallás dolgában kiküldött vizsgálók a városokat szándékoznak meglepni. Jó lenne tehát titokban tartandó összejövetelben a hitvallásuk iránt adandó választ egyetértőleg megállapítani. 2) Eperjes, Lőcse, Bártfa és Kis-Szeben sz. kir. városoknak Kassa érdekében 1560 deczember 12. kelt felterjesztései Ferdinand királyhoz és Miksa főherczeghez, ugy 1561 márczius 15-kén ujabban intézett felirata a királyhoz Huszár Gál végett. 3) Például Bártfának fenmaradt régi számadásai szerint a város 1575-ben Kassán Leuchhammer összekelésénél Fröhlich Tamás leányával. 1582-ben a kis-szebeni lelki pásztor temetésénél és 1589-ben az ottani városi biró esküvőjénél külön követekkel képviseltette magát. 4) Ezen egyébként köztudomású tény egyebek közt kitűnik egy keletet és czimzést nélkülöző, de nyilván a XVII. század első éveiben Rudolf királyhoz intézett felterjesztés fogalmazványából, melynek aláirása így szóll : N. Richter und Radth samt der ganczen burgerschafft der ö freien Städt Obern Craiss Ungern, Casohau, Leutsch, Barttfeldt, Epperies -und Zeben. V. ö. Klein, Nachrichten von den Lebensumständen .... ev. Prediger. I. 33. s 65. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom