Századok – 1895

II. Könyvismertetések és könyvbírálatok - Volf; Theobald. Johannes Honterus der Apostel Ungarns. Ism. M. S. 172. o.

173 TÖRTÉNETI IRODALOM. az előszóban, hogy »nem emel igényt tudományos kutatásra és meglepő eredményekre, hanem csak azt akarja lehetőleg teljesen és általánosan megérthető formában az olvasó elé tárni, mit az eddigi kutatás kiderített és megállapított, mi egy igen kiterjedt irodalomban szétszórtan hever és azért sokak számára nehezen hozzáférhető.« Mint e sorokból kitetszik, Wolf mun­kája tehát népszerű munka akar lenni, mintegy összefoglalása az e téren tett eddigi tanulmányoknak s e szempontból szán­dékozunk észrevételeinket e munkáról az alábbiakban elmondani. Szerző elég terjedelmesen, tizennyolcz fejezetben beszél Honter fiatalságáról, egyetemi tanulmányairól, ismerteti Honter­nek, mint könyvnyomdásznak, mint egyházi reformátornak,, mint iskola alapítónak és szervezőnek és mint »a tudományok helyreállítójának« működését. Külön fejezetekben adja Magyar­ország és Erdély politikai viszonyainak rövid rajzát Honter korában, Honter személyes összeköttetését kora kiváló emberei­vel és végre a Honter családnak rövid történetét. Beosztása általában jó, eléggé tisztán feltünteti Honternek igazán sok­oldalú tevékenységét, előadása is tiszta, világos úgy, hogy egyes fejezetek, hol jól előkészített talajra akadt, mint pl. a Hontems iskola alapításáról és szervezetéről szóló fejezetnél, hol Dück,1) Teutsch2 ) és Seraphin3 ) alapvető, szép dolgozatai állottak rendelkezésére, nemcsak kielégítőknek, hanem valóban igen sikerülteknek mondhatók. Fájdalom nem mondhatjuk ezt az egész munkáról. Álta­lában az a jelen életírat gyöngéje, hogy nem forrástanulmá­nyon alapul, ezért lia meg van már törve az ut, elég jól halad, de a járatlan helyeken fennakad, miután ő maga nem volt képes sőt nem is igyekezett utat törni. Igaz, hogy csak népies munkát akart adni, de az előtanulmányok hézagait ki tölthette volna saját tanulmányaival. Források, a mint tudjuk és ő maga is czéloz rá, bőven bőven vannak a szebeni és első sorban a brassói levéltárakban. Másik baja, hogy a már feldolgozott anyagot sem hasz­nálta fel teljesen. A munkához csatolt jegyzetek mutatják, hogy a szász írókat jól ismeri és könyve mutatja, hogy jól is tudta őket értékesíteni, de a magyar nyelvű történeti iroda­lom neki is, mint annyi más szász honfitársunknak terra incog­nita. Mit szóljunk ahhoz, hogy a hazai könyvkereskedésről és könyvnyomdászatról beszél, de sejtelme sincsen Szabó R., 9 »Geschichte (les Kronstädter Gymnasiums.« Brassó 1845. 9 »Siebenbürgisch-sächsische Schulordnungen.« 9 »Kronstädter Schulen vor der Reformation« az »Archiv des Vereins für siebenbürg. Landeskunde« XXIII. k. 3. füzetében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom