Századok – 1895

IV. Hivatalos értesítő - Felhívás tagtársak lakhelyére vonatkozólag - 96. o.

96 hivatalos értesítő. LEJÁRÓ PÁLYÁZAT. A M. Tört. Társ. ig. választmánya 1893 évi mart. 2-án tartott üléséből a következő pályázati hirdetést tette közzé (Szá­zadok 1893. 288. 1.): Kívántatik a honfoglalás története Geiza fejedelem koráig, és a magyar faj ethnikai meghatározása a hun-avar rokonság­kérdésének megvilágításával, tudományos alapon, a nagy közönség által élvezhető feldolgozásban. Jutalma gr. Zichy Jenő adományából 100 db. körmöczi arany. A munka terjedelme nem korlátoltatik. A pályaművek idegen kézzel írva, lapszámozva, bekötve és a szerző nevét rejtő jeligés levéllel ellátva, 1895 évi május 31-ig küldendők be a társulat titkári hivatalához. A jutalmat csak önálló becsű munka nyerheti el. A jutalmazott munka a társulat tulajdona marad s külön tiszteletdíj mellett fog kiadatni. FELHÍVÁS. Tisztelettel kérjük tagtársainkat, hogy az alább megnevezett társulati tagok jelenlegi lakását, a mennyiben arról tudomással bírnának, a titkári hivatallal közölni szíveskedjenek : Kádár Ermanno bölcsészet-hallgató, eddig : Budapest, Kő­faragó-u. 12. Szobonya Mihály, eddig: Budapest, Kerepesi-út 26. A titkár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom