Századok – 1894
Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: A Hóra-lázadás magyarországi része - II. bef. közl. 714
71« MÁRKI SÁNDOR. a virágházat, felgyújtották a kastélyt és — a vendégfogadó kivételével — az uradalom minden épületét, úgy, hogy összesen 30,000 frtra becsült kárt okoztak Forraynak.1 ) Lángba borították a plébános lakását is és Argyéíán »kapitány« még meg is verte a nála oltalmat kereső papot, az anyakönyveket, számadásokat s egyéb iratokat pedig megsemmisítette. A róm. kath. templomra nem vetettek ugyan üszköt, de annál jobban megszentségtelenítették. A petrisi Athanasie »kapitány« az oltári szentséget darabokra törte s összetaposta ; Aranyos Avrám magára kapta a misemondó ruhát, kehelylyel a kezében ordítozva tánczolt végig az útczákon s e közben maga is ivott, másokat is megkínált a kehelyből ; megszentségtelenítették az ostyát, összetörték az oltárokat, keresztelő-kútat, padokat, orgonát, toronyórát stb. Harmadnap nov. 8-án maga a falu bírája, Braniczkán gyújtotta fel azokat a házakat, pl. a Foltin Ádám járási seborvosét, melyeket a lázadók az előtte való napon megkíméltek.2) Elmondhatni Oviddal — jegyezte meg az új anyakönyv bevezetésében3 ) Wagner Szaniszló soborsini plébános és minorita-szerzetes : »Hogyha utalni szabad nagy példákról kicsinyekre. Ez volt Trójának képe bevételekor !« A lázadók aradi kapitányai, kik a nemesektől elrablott ezüst kereszteket melleikre varratták, most már ezek voltak : Zámból Lukács Juon, Petrisből Lupencs Juon, Iltyóból Manu Juon, Szerbből Ribicza Ursz, a zarándi Szelistyéből Micula Tamás, Soborsinból Braniczkán György, Lapedatu Juon, Grozavu Tripa, Tamási Juon s Konopról Szelmazsán Zsuk. A káplárok közt Halalisról Vancu Juont s Petrisről Tanase Alexét említik. Ezek a vezetők rendszert csináltak belőle, hogy egyik falut a másik falu lakosaival gyújtatták fel s mindenütt magukkal czipelték a falusi bírákat is, hogy jobban bízzék bennök a nép. Maguk előtt postasípot fúvatva kiabálták, hogy Hóra nagy serege nyomban követi őket s hogy az aradi J) Hazánk, III. 152. és Densusianu, 227. »Én valóban már semmitől sem félhetek — írja Eorray a bihari alispánnak, — mert mindenemet elvesztém, mit ifjú korom óta munkával és igaz úton szereztem. Csupán életem és földem maradt meg ; de életem sem maradt volna meg, ha az utóbbi két hónapban, mióta a haramiák kezeiből kiszabadultam, Isten különös kegyelméből nem tartózkodom a soborsini úttól. Mert a bonyolódott körülmények közt senki sem lehetett ott családom tagjai közül és én kérem is az Istent, mentse meg minden tisztelt ismerősömet hasonló szerencsétlenségtől s az oláhok dühétől.« (Densusianu, 227 — 8.). 2) Aradm. jk. 700. és 1785., 68. sz. 3) Protocollum parochiae Soborsinensis, 1. lap. (Ovidiust eredetiben idézi). Szilágyi, 207. (az udv. kanczellária 1785. jan. 3. jelentéséből.)
