Századok – 1894

Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: A Hóra-lázadás magyarországi része - I. közl. 609

614 MÁRKI SÁNDOR. Temesest és Trojás felé, mindenütt saját uradalmában, a nélkül, hogy a népnek föltűnt volna a dolog. Igaz, hogy lassan is haladtak, mert a rablók gyalogszerrel voltak s nem követhették őt elég gyorsan, miért ő maga is többször leszállt a lóról ; de meg a legsűrűbb erdőkön keresztül mentek, hol a völgyön fölfelé, hol a Magura gerinczén. Nem csoda tehát, ha az alig 20 kilométernyi útban éjfél felé már teljesen kimerülve ért a 803 méter magas Piatra albára, mely épen az ő jószágának s Madrizestnek határán emelkedik. Végre az erdőnek egy tisztásán tüzet gyújtottak s ledőltek pihenni. Az alispán azonban álmatlanúl töltötte az éjszakát, hajnalban pedig már ismét lóra ültették, hogy a kegyelemre váró rablóknak még egy csoportjához vezessék. Valamivel gyorsabban haladtak, mert a Honcz-patak folyását követhették. Madrizestben (a régi Madárságfalván) a lakosok már megbámúlták a karavánt, feltartóztatására azonban ők sem gondoltak. Délre Saturo (a régi Bajfalu) alá értek. Nem mentek be a faluba, mely már tágasabb völgyben fekszik, hanem a közelében levő erdőben telepedtek le. Titkot azonban épen nem csináltak a dologból. Nemcsak Saturóból, hanem a szomszédos falvakból, Bucsaváról, Zöldesről, Szakácsiból is összejött egy csapat paraszt erre a csodára, s megsüvegelték az alispánt, ki az árok partján falatozott a falusiakkal együtt, míg a rablók egy homokból hányt asztal mellé telepedtek. Csak azt vette rosz néven Forray, hogy a rablók, »mintha ők volnának a földesurak,« maguk kapdosták el a jobb falatokat. Abból a három csirkéből különben, melyet egyik társuk sütött, neki is adtak. Ebéd után azonnal útra készültek ; s az alispán negyedmagával —- mert időközben még hárman szereztek lovat — már lóra ült, mikor egy újabb esemény néhány perczczel késleltette a menetet, melyhez a szomszéd falvakból való oláhok is csatlakoztak. Ekkor ugyanis az egyik tekintélyesebb rabló hirtelen az alispánhoz lépett, átkarolta térdét és, mint az alispán maga megjegyzi, egy afféle tolvajtól alig várható szónoklatba kezdett. Kérve-kérte társait mindenre, a mi szent előttük, ne kövessenek el ellene valami illetlenséget, vagy épen gyalázatot; mert hiszen ez az egész vidék apja gyanánt tiszteli a nagyságos urat s igazságát mindenki és mindig megtalálja nála. Magát az alispánt az egész nép nevében arra kérte, eszközölje ki a kivánt kegyelmet, Forray valamennyiök hallatára kijelentette, hogy — mint már Soborsinban tette — itt is megigéri, hogy elkövet javukra mindent, a mi csak hatalmában áll, s hogy nem is illenék, ha — ilyen öreg korában — megszegné adott szavát. —