Századok – 1894
Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: A Hóra-lázadás magyarországi része - I. közl. 609
612 MÁRKI SÁNDOR. 1784. augusztus 9-én sajátságos esemény tartotta izgatottságban Aradvármegye karait és rendjeit. Az urak nagy számmal gyülekeztek egybe a székvárosban. Tótváradi Kászonyi András, Világosi Bohus János, Sárosfalvi Bittó Mihály, Mácsai Csernovics János, Köszeghyf János, Boross Imre, Szalbek György, Horváth János, Talvy Ádám, Stanislovits Pál és György, Arady József, Török Béla és György stb. s általában véve olyanok ülték körűi a hosszú zöld asztalt, kiknek nevei szorosan összenőttek a négy évtizeddel azelőtt újraalakúlt vármegye történetével. Az asztalfőt maga Soborsini Forray András alispán foglalta el. Erdélyi tanácsos, a Szent István-rend lovagja és (mit a vármegye nem emlegetett föl ezímei közt) a magyar irodalomnak nem csupán pártolója, hanem művelője is volt, a ki egy hatalmas kötetben csak három esztendővel azelőtt adta ki »Trogus Pompeius Justinusnak negyvennégy könyvből kiválogatott rövid, ékes históriáját«. A testestűl-lelkestűl derék magyar urat zajos vivátokkal üdvözölték a rendek, mint a ki nagy veszedelemből csodásan szabadult meg; s nem minden álmélkodás nélkül hallgatták azt a jegyzőkönyvet, melyet Kőszeghy János első aljegyző a Kurticson juliust 29-én Kászonyi János helyettes alispán elnöklete alatt tartót megyei részgyűlésről olvasott fel. Ugyanis akkor már szóbeszédből és levelekből egyaránt ismeretes volt, hogy julius 27-én hajnalban 4—5 óratájban Bécs vagy Bucs Petru és Ribicze Ursz vezetése alatt mintegy 20 rabló állított be Forray Andrásnak gyönyörű park közepén fekvő emeletes soborsini kastélyába. A már talpon levő alis-pánnénak, Csatári Nagy Teréznek s a házbelieknek azt mondták, hogy megkegyelmeztetésök dolgában jöttek az alispánhoz. Forray még ágyban hevert, mikor tisztességtudóan bekopogtattak hozzá. Alázatosan és töredelmesen vallották be, hogy ők bizony oláh rablók és gonosztevők, de megunták a rossz és istentelen életet s az a legfőbb vágyuk, hogy abbahagyják az egészet. Arra kérték tehát az alispánt, eszközölje ki megkegyelmeztetésöket s e végből írjon olyan levelet, a melyben egyenként és összesen kegyelemre ajánlja őket. Forray úgy találta, hogy csakugyan ez a legjobb módja a járásban most annyira megzavart csend és nyugalom helyreállításának. Hajlott tehát a szép szóra, készségesen megígérte a javulni akarók érdekében való közbenjárását s papirost, , tentât, tollat keresvén elő, rendre kérdezgetni kezdte neveiket. Ez azonban sehogysem tetszett a rablók vezérének, a déznai Bécs Petrunak, aki szökött katona lévén, attól félt, hogy a katonaságnál mégis csak kérdőre vonják, ha maga a
