Századok – 1894

Könyvismertetések és bírálatok - Pisani: La Dalmatie de 1797 aá 1815. Ism. Fest Aladár 538

548 TÖRTÉNETI IRODÁT,Dir. maga József nádor adott be. azonban szintén csak »ad acta« került. Thugut bécsi működésével párhuzamosan Thurn Zárában továbbra is minden lehetőt megtett a magyar mozgalom ellensúlyozására, — mindenekelőtt meghonosítván Dalmácziában is az osztrák bureaukratia hagyományos kémrendszerét, melynek főfeladatát képezte az ú. n. izgatók kiszimatolása, följelentése és szemmeltartása. így pl. erősen gyanúba vették Bujanovich Ágoston papot,, ki a magyar kanczellária útlevelével Dalmácziába jött, hogy az ottani levéltárakban az ország középkori történetét és Magyarországhoz való régi viszonyát tanulmányozza. Minthogy a magyar párt vezéreivel többet érintkezett, épen hűvösre akarták tenni, mikor szerencséjére Ragusába ment; két »spiczli« oda is követte, kik jelentéseikben fölötte veszedelmes embernek tűntették fel a búvárkodó papot. Följelentetett továbbá egy livornói orvos, ki Boszniába szándékozott telepedni. — mint, franczia vagy magyar (!) ügynök. — Hire járt azonkívül, hogy egy másik emissarius — kit hol magyar ügynöknek, hol franczia kémnek, sőt franczia tábornoknak is tartottak kapuczinusnak öltözve jött be Fiúméból. El is fogtak . . . egy igazi kapuczinust, Crescentino atyát, ki Olaszországból prédikálni jött Dalmácziába ; az álkapuczinus helyett tehát az igazit utasították ki, hogy fáradságuk kárba ne veszett légyen. Thurnnak ezen és másnemű intézkedései a közelebbről nem érdekelt Pisanit, is arra a megjegyzésre bírják, hogy »az osztrák rendőrség akkor még nem vesztette el abbeli hírnevét, hogy a legzaklatóbb egész Európában«. (77 1.) Dalmáczia ily módon megmaradt osztrák tartománynak. Hovátartozásának elvi kérdésére nézve különben csak 1802-ben döntött a bécsi udvari kanczellária, ezzel az emlékezetes megokolással : »Dalmáczia megszerzése a campoformiói szerződés értelmében elvitázhatatlanúl a compensatio jellegével bír; és mivel másrészt Magyarország nem rendelkezik elegendő erővel, hogy e tartományt megvédje, bár magyar ezredek foglalták el, a császár nincs kötelezve azon eskü által, melyet mint magyar király tett.« Krones tanár, ki e kérdéssel szintén foglalkozott (»Ungarn und Dalmatien.« N. Fr. Presse 1885. decz. 15 — 16), e megoldásra a következő észrevételt teszi: »A dolog úgy áll, hogy akkor úgy mint most is, a, történeti jog kénytelen engedményeket tenni az opportunitás eszméjének. Meghagyják dogmának, s a tények tovább haladnak u magok utján.« •— Vagyis: vanum sine viribus . . . ius historicum. A két előttünk fekvő munka szerzői ez eseményekről