Századok – 1894

Könyvismertetések és bírálatok - Zichy Antal: Gróf Széchenyi István hirlapi czikkei. I. II. kötet. Ism. dr. Váczy János - 242

244 történeti ikodafiom. azon álláspontra nézve is, a melyet a nemzetben elfoglalnak. Széchenyi a saját eszméinek s a mi fő, a saját alkotásainak kívánja megnyerni a nemzetet; Kossuth a már fölébresztett közvéleménynek új irányba terelésén fáradozik. Széchenyinek még küzdenie kell a merev felfogások egész lánczolatával, hogy meghallgattassák ; Kossuthot már készséges közönség fogadja. Nem is említjük, hogy a Széchenyi eszméi az anyagi jóllét megteremtésén munkálva, kevésbbé voltak alkalmasok a hírlapírói stíl elevenségének, egy vezérczikkíró pathoszának feltűntetésére: míg a Kossuth közjogi fejtegetései mintegy önmagukban rejtették a hangzatosabb, szónokibb, elragadóbb stíl elemeit, a nélkül természetesen, hogy Kossuth nagy tehetségeinek, rátermettségének megillető fontos tényezőit számításon kivűl hagyjuk, midőn csak jelezni kívánjuk Széchenyinek és Kossuthnak hírlapírói pályája közti nagy különbséget. Széchenyi sem eszméinél, sem tehetségeinél, sem álláspontjánál, sem töredékes modoránál, nehézkes, terjengős előadásánál fogva nem lehetett a szó valódi értelmében journalista, a milyen Kossuth volt: de ő az első úttörő, a ki ösvényt vágott az ósdiság sziklájába s irányt mutatott a tévelygő elméknek a nemzet fejlesztésének nagy czélja felé s először próbálta az ébresztő eszméket közkincsekké, elmélkedés és vita tárgyaivá tenni. E tekintetben érdeme páratlan. Ebben van összegyűjtött czikkeinek egyik fontossága. De nem a legnagyobb. A hosszabb-rövidebb czikkek tartalmi becse épen históriai szempontból a legelőbbvaló. A tartalom sokoldalú érdeke önmagában véve is fontosságot kölcsönözne e könyvnek a történetíró előtt: de e fontosság csak növekszik az által, hogy az anyagi és szellemi élet oly sok ágának fejlődése és fejlesztése, a mennyit csak egy lángelme karolhatott fel, a XIX. század »legnagyobb magyar«-jának reményeivel és aggodalmaival, folytonos küzködésre ösztönző hevével és az alkotást megbénító kételyeivel vannak szorosan vegyülve. A történeti érdekhez tehát, hogy úgy mondjuk, bizonyos művészi érdek járul, a mely nem a külső előadásban, hanem a Széchenyi nagy lelkének változó hangulatában nyilvánúl. S e hangulat a nemzeti átalakulás megindulása, mind nagyobb és nagyobb térfoglalása, majd a távol ködében feltünedező fekete pontok terjedelme szerint módosul, változik : egy mélyen érző honfi szív felhevülése egy előre tekintő nagy elme látnoki tehetségével kapcsolatban. Nincs egyetlen magyar államférfiú, a ki a nemzet fejlődésének útjait nagyobb tárgyilagossággal fürkészsze, s a ki vizsgálódásaiba mégis több alanyiságot öntsön, mint Széchenyi.