Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Zimmermann Ferencz és Werner Károly: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Ism. Tagányi Károly 41

54 TÖRTÉNETI IRODALOM. Miklós ispán csicsói várnagy összes javaitól megfosztassák, Dózsa erdélyi vajdának megparancsolja, hogy azokat tőle kobozza el. Hiszen ismerünk mi sok elkobzó parancsot, de csak magánfelek kérésére, — az azonban, hogy a közrend ellen támadók javainak elfoglalását a királynak egyáltalán külön el kelljen rendelnie, sőt hogy ebben még előbb az országnagyokkal is tanácskozzék, — tisztára hülyeség volna, hiszen örök idők óta magától értetődő dolog volt, először a lázadókat leverni s aztán bárhol található birtokukat tüstént elkobozni. Egyébiránt az sem állhat meg, hogy Dózsa lett volna ez az erdélyi vajda. Akkor ő már nádor volt, mert az a Miklós ispán, a gróf "VVassok őse, Csicsó várát 1321. novb. 1-én (Fejér Cod. VIII. vol. II. 316. eredetiben Dl. 29422. V. ö. Dl. 27829.) Szécsényi Tamás erdélyi vajda kezébe adta által. S alig ha is lázadt ő fel külön, mint inkább hogy a lázadások leverése után magára maradt bezárkózva magas Csicsó várában, s tovább már nem tarthatta magát. De hát nem is ezekre volt a grófnak szüksége, hanem csak arra az egypár szóra, ami AVass Miklós neve után következik : »ducior alias aquilae seu vexilli universitatis regnicolaruni hungarorum partium Transylvanarum«, amire tán máskülönben alig is ügyelnénk, pedig a koholmány czélja ebben rejtőzik. Azt akarta ő ezzel s még más erre vonatkozó hamisítványaival (a Székely Oklevéltár I. kötetében is díszlik egy ilyen) bebizonyítani, hogy a középkorban nemcsak a szászoknak volt czímerük, de az erdélyi magyarságnak is, t. i. a sas ! Egyik sem igaz, mert a szászok csakúgy mint magyarok és székelyek mindig a vajda czímeres zászlaja alatt harczoltak, s az a szász czímer pedig csak a »hét és két« szászszék czímere volt, pusztán közigazgatási és igazságszolgáltatási ügyekre érvényes. És már csak azért se lehetne igaz, mert hiszen az erdélyi három nemzet mint ilyen, mint közjogi tényező csakis Erdély önállósága óta képzelhető, a magyar, székely és szász czímereket pedig (mert nekik is más : a hét vár lett az ő közjogilag értett nemzeti czímerök) csak az 1659-iki segesvári országgyűlés állapította meg. E magában véve jelentéktelennek tűnő czímerkérdés tehát következéseiben olyannyira fontos, hogy ha Keménynek volna igaza, akkor Erdély egész középkori történetének megértése egyszerűen lehetetlenné válnék. Ezért nem tudjuk eléggé kárhoztatni azt a könnyelműséget, hogy ilyen alaptévedésekbe taszító oklevelek még most is hitelre találhatnak. Hát még a székelyek története ! Örökre a mesék birodalmába volna száműzve, ha azt a sok hamis oklevelet — mind a Kemény gróf keze munkája benne — onnan ki nem írtanók L