Századok – 1893
Könyvismertetések és bírálatok - Krones Ferencz: Aus Oesterreichs stillen und bewegten Jahren 1810–1812 und 1813–15. Ism. Mangold Lajos 76
78 TÖRTÉNETI IRODALOM. Petkovich Lajos és Lindemann Sámuel képviselték, (utóbbi mint a pesti kereskedők képviselője vett részt a tárgyalásokban) ; Erdély részéről Szegedy József indult Bécsbe. A bizottság még javában vitatkozott a felől, hogy lehetne a rengeteg mennyiségű papírpénzt korlátozni, midőn Ferencz császár Wallis sürgetésére febr. 20-áu kimondta az államtönköt, melyről azután ország-világ a febr. 26-án közzétett pátens által értesült. És ezzel megérkeztünk a főherezegi napló bennünket közelebbről érdeklő részéhez. János főherezeg ugyanis 1811. október havát és november elejét Pozsonyban töltötte, hogy a magyar országgyűlés tá -gyalásairól közvetlen tájékozást szerezzen. Nagy érdeklődéssel kísérte a vitatkozások menetét és a pártok vezérférfiaival is megismerkedett; érdeklődésit azonban az udvar nemcsak zokon vette, hanem mindenféle légből kapo t gyanúsításokra felhasználta. A magyar országgyűlés tárgyalásai akkoriban csakugyan az egész monarchiára fontossággal bírtak, hiszen minden attól függött, törvényesnek fogják-é elismerni a karok és rendek a februariusi pátenst és mennyi milliót vállalnak el az állami adósságból. Maga a király, továbbá a centralisták, mint Wallis, Gentz, Duka horvát és Prochazka német tábornok már elvileg is ellenére voltak, hogy a februariusi rendelet tárgyalás végett az országgyűlés elé terjesztessék. Duka és Prochazka az egymás után felszólaló megyékkel szemben a fegyveres erő alkalmazását sürgették, Gentz pedig azt írja, hogy a monarchia re'ormjának legelső föltétele »Magyarország meghódítása«, mely czél eléré<ére — Gentz szerint — »szilárd kéz és némi ügyesség elegendők«, József nádor bezzeg más nézeten volt ; ő is reformokat óhajt, alapföltétel gyanánt azonban azt sürgette, hogy Ausztriának is adjanak alkotmányt. Az országgyűlés tárgyalásait itt nem követhetjük, különben is ismeretesek ; csakis egyik-másik adatot idézzük János naplójából. Jellemző pld., hogy a heves indulatú gr. Wallis szökni óhajtván a magyar országgyüléi kebléből választott 26 tagú regnikoláris-bizottság elől, három udvari tan ícsost (Mitis, Lederer és Mikesch) bízta meg az alkudozásokkal, azon biztos reményben, hogy a bölcs minisztériumi tanácsosok a pénzügyi labirint .isbaa járatlan bizottságot majd megpuhítják és kétségeit eloszlatják. Es ime, már az első ülésen a magyar követek szakavatott kérdésekkel a tanácsosokat szinte zavarba ejtették. Érdekes adat az is, hogy különösen a dunántúli nép erősen hitte, hogy az udvarnak vau pénze és hogy az állami pénztár teli. Az 1809. háború idején ugyanis az udvar társzekereket küldött Veszprémbe és Zágrábba, melyekről a nép azt mesélte, hogy aranynyal megtelvék. Csak minekutána Majláth personalis és maga a nádor is becsületszavukkal jót állottak, hogy a kormánynak csakugyan elfogyott a pénze, kezdtek a követek a helyzet komolyságában hinni. József nádor fejére közvetítő szerepe oly kellemetlenségeket hozott, hogy méltóságáról ismételten le akart a köszönni. Öccse minduntalan lebeszélte e tervről és egyáltalában a békés megoldásnak volt szószólója, így a királynénál is, kire Ferencz király néha napján hallgatott. Feltűnő, hogy János főherezeg Radetzki
