Századok – 1893

Tárcza; állandó rovatok - Új könyvek - 828

'828 TÁRCZA. ÚJ KÖNYVEK. FÜZETES VÁLLALATOK. APRÓ NYOMTATVÁNYOK. — A BURSA CRACOVJENSIS a M. Tudom. Akadémia Irodalomtörté­neti Bizottságának kiadásában, mint a »Magyarországi Tanulók Külföl­dön« czímü collectiónak III-ik kötete megjelent. Az eredeti kéziratból' dr. Schrauff Károly adta ki, egy kiváló szakember gondos criticájávalt állítva össze, kitűnő bevezetéssel és jól felszerelt index-szel ellátva. — Az AKADÉMIA elhunyt tagjai fölött tartott Emlékbeszédekböl megjelent Zsilinszky Mihály Emlékbeszéde Haan Lajos felett, meleg érzéssel a történész, a pap, a magánember, a hazafi őszinte méltatásával lévén megírva az emlékbeszéd. — Jekelfalussy József Keleti Károly felett tartott emlékbeszédében a tanítvány hálás szavaival emlékezik meg mesteréről, kinek tudományos érdemeit, munkálkodását s eredménydús életét igen szépen irta meg, az akkori irodalmi mozgalmak bő mélta­tásával. -— Ballagi Géza emlékbeszéde Szűcs István felett szintén jelesül van megírva, nem pusztán a tanár életét, hanem a debreczeni jogakadé­mia akkori történetét, az absolutismus alatti nehéz megpróbáltatását, s Szűcs István ekkori szereplését, hazafiságát a legtalálóbban ecsetelvén. ' — A M. TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 11-ik osztálya által kiadott »Érte­kezések« XV-ik kötetének utolsó darabját Csánki Dezső nagy becsű értekezése, helyesebben tíz sűrűn nyomott ivre terjedő munkája képezi »Körösmegye a XV-ik században« czím alatt, melyet fenntebb tüzetesen ismertetünk. Megjelent az Értekezések XVI-ik kötetének első száma is,, melynek tartalmát hasonlag székfoglaló értekezés teszi, az Ováry Lipóté : » A Magyar Anjouk eredete« czím alatt. -— SZEDERKÉNYI NÁNDOR befejezte immár nagy munkáját »Heves vármegye Történetéi« a sajtó alól kikerült IV. kötettel. E kötet Eger­vára visszavételétől, 1687-től 1867-ig terjed s öt részből áll, az első rész a török hódoltság alól felszabadult megye történetét adja II. Rákóczy Ferencz koráig 1702-ig, a második Rákóczy F. és Telekessy püspök kor­szakát 1703 —1710, a harmadik 1711—1790, a negyedik az újkor történetét 1790 —1867, míg az ötödik rész a mai közgazdasági, népe­sedési és közművelődési állapotok ismertetése. A nagy munka bővebb­ismertetését legközelebb hozzuk. A Nagy BOLDOG ASSZONYRÓL NEVEZETT BUDAVÁRI FŐTEMPLOM TÖRTÉ­NETE És LEÍRÁSA czím alatt dr. Nemes Antal igen díszes kiállítású könyvet adott ki, 52 illustratióval és egy műmelléklettel. A tartalom két részből áll, a főtemplom története és a főtemplom leírásából. Tüzetesebben fogjuk, ismertetni. — EGY SZATMÁRI czivis EMLÉKIRATAI czím alatt Szatmárott Litteczky Endre nyomdájában ismeretlen szerzőtől egy párját ritkító korrajz látott világot. Egy öreg szatmári ember sehogy sem tudta magát beleélni ebbe a mostani világba — épen úgy mint Apor Péter közel kétszáz év előtt..

Next

/
Oldalképek
Tartalom