Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Csánki Dezső: Kőrösmegye a XV. században. Ism. –1-1. l. 810

811 ' TÖRTÉNETI IRODALOM. » Kőrösmegyéje, mint 1848 előtt ismertük, két külön tagban, alig 30 mérföldnyi területen a Drávától, majdnem a Száváig — a Lonyáig terjedt. Keletre, mintegy kivágva belőle, a szentgyörgyi •és körösi határőrezredek kerületei feküdtek. Azután jött a mai Slavonia, Pozsega és Verőcze. Csánki művében kétségtelenül kimutatja, hogy középkorunk Verőcze megyéje, a királynék e birtoka, csak Verőcze körül egy kis enclaveból állott, mely Kőrösmegyébe volt ékelve ; azok a részek, melyek az Árpádok idejében még Zalamegyének, Somogynak Dráván túli részeit képezték, a régi Rojcsa és Gerzencze, az újabb, már a tatárdúlás ideje után keletkezett Kemlek, Garics megyék pedig mind Kőrösmegyébe olvadtak, mely keletre a Dráva mentében majdnem az akkor baranyamegyei Valpóig, a Száva mentében Gradiska vidékéig terjedt. Magába foglalta tehát, hogy csak nagy vonásokban beszéljünk, a mai Kőrös-Belovár megyén kivül, Verőcze nagy részét és Pozsega nyugoti felét, úgy hogy a Pakra völgye, Pakrácz, a ma is három részből álló Daruvár — a XV. században : Fenyőalja, Csötörtökhely, Héviz — hozzá tartoztak, Pozsega vármegye pedig úgyszólván csak az Orlyava völgyéből s mellékvölgyeiből állott. Hogy Kőrösmegye és vele Slavonia ennyire terjedt : szerző az egyházi fölosztással is igazolja. Kimutatja a zágrábi egyházmegye kemleki, kamarczai, csázmai, vaskai főesperességi és a szincsei, gvestyei, Csázma alatt levő alesperességi kerületek valódi fekvését, kiterjedését a XIV és XV. században s e tekintetben Ortvay Tivadar művét : Magyarország egyházi földleírása, melyben a XIV. század első feléből való pápai tizedlajstromokat magyarázza, tüzetesen bonczolja és lényegesen kiegészíti, megigazítja. E kérdés kapcsán a pécsi egyházmegye drávántúli némi részeivel, jelesen a pozsegai és asszuágyi főesperességek területével, fekvésével is foglalkozik, ez utóbbiról — okleveleinkben Ocseag, Oziag, Aziwag sat. sat. — jól jegyezvén meg, hogy »idáig igen mostoha gyermeke volt történettudományunknak.« Nevét sem mondták ki, hanem Eszékkel vették egynek, holott a róla szóló határlevelek »oly részletesek« — mint Gsánky mondja — »hogy akár a mérnök is kezébe veheti.« A főesperességi székhelyt a mai Viljevo gornje mellé helyezi s igen helyesen következteti, hogy azért került, bár a pécsi egyházmegyéhez tartozott, e főesperesség területének •egy kis része a székhelylyel Kőrösmegyéhez, Slavoniához, mert Aszuágy urai, a Thétény nemzetség, főleg a Pakra — Peker — mentében, tehát Slavoniában birtokolt. Azonban Csánki nem elégszik meg, hogy a régi Kőrösmegye kiterjedését — a határszélek egy-két problematikus pontját kivéve — teljes positivitással reconstruálja, hanem e megye