Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Röhricht; Reinhold: Studien zur Geschichte des fünften Kreuzzuges. Ism. M–a S–r. 67

71 TÖRTÉNETI IRODALOM. király a kirohanó őrségből egy emirt le is vágott, de a falakra felhágni nem birván, ismét visszavonultak a hegyaljára. Itt hadi­tanácsot tartottak s midőn a tripolisi gróf vagy gyávaságból, vagy mivel ostromszerekben hijányt szenvedtek, az ostrom abba­hagyását tanácsolta, mindnyájan beléegyeztek. Mindazáltal a keresztesek deczember 5-én ostromlétrákkal új rohamot kisér­tettek meg, de midőn az őrség naphta nyila egy ostromlétrát felgyújtott s a rajta állók a romok alatt összezuzódtak, az egész hadsereg ismét visszavonult. A keresztesek közül különösen a templomosok és a János lovagok veszítettek sok embert, míg az őrség aránylag kevés veszteséget szenvedett. Az ostromlottak, mint egy arab forrás értesít, megesküdtek, hogy inkább meghal­nak, mintsem megadják magokat oly ellenségnek, mely mint Oroszlánszívű Rikhárd példája 1191-ben Accon feladásánál mutatta, a szerződést megtartani s a foglyokat kímélni nem szokta. A vállalat tehát meghiusult s deczember 7-én a keresztesek ismét Acconba érkeztek. Elvonulások után Al-Muazzam azonnal meg­jelent a Thabor hegyen, a vitéz őrséget megjutalmazta s az erős­séget lerontatta. Még szerencsétlenebb kimenetele volt a harmadik had­járatnak, melyet a keresztesek a patriarka és a püspökök nélkül Sidontól délkeletre a Leontes mellett fekvő Beaufort vagy Schakíf Arnûn nevű rablófészek ellen intéztek. A sidoni gróf minden intése daczára 500 ember előre indult, de ezek Charin mellett teljesen megverettek s futás közben egy áruló mozlim által félre­vezettetve, mindnyájan elestek vagy fogságba kerültek, úgy hogy csak három ember menekült volna meg kö/.ülök. Ezeket a hátra­maradt zarándokok felvették és visszavitték Acconba, de útköz­ben ők is a hideg és a felhőszakadáshoz hasonló esők miatt nehéz veszteségeket szenvedtek. Endre király, ki a két utolsó hadjáratban nem is vett részt, . elkedvetlenedve a rosz eredmény miatt s mint Salonai Tamás értesít, méregtől is félve, hazatérni készült. Híjában volt minden kérés és fenyegetés, hí jában mondotta ki rá a patriarka az átkot, Endre a fiatal cyprusi király, Hugó és Boemond antiochiai feje­delem kíséretében előbb Tripolisba utazott, onnan pedig Kis-Ázsián és a Balkán félszigeten át hazatért Magyarországra. Sok ereklyét hozott a szentföldről haza, de nagyon kétséges, hogy ezek birtoka és a visszaemlékezés az eredménytelen keresztes hadjáratra elfelejtették volna vele a rengeteg adósságot, mit a hadjárat okozott és azt a nyomort, melyben visszajövet országát találta. M—A S-E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom