Századok – 1893
Tárcza; Önálló cikkek - Bárczay Oszkár válasza 638
638 TÁRCZA. IX. Károly nász-lakomáján a pulyka, mint ritkaság szerepelt ; 2. hogy Gallos osztrák tábornok a Champagne-ban fekvő Marcilly nevü falut 1576-ban főleg aze'rt perzseltette fel, mert ott egy pulyka elveszett. Nem csoda tehát, ha a pulyka nálunk amaz időkbeu még csak »ex gynecea« került az asztalra. Bárczay úr is a pulyka hazáját illetőleg azon téves és ismételten megczáfolt álláspontot foglalja el, mint Aldrovando, Gessner, Bellonius, Scaliger és Kay, kik annak afrikai és kelet-indiai leszármazást vindikáltak, holott ma már minden kétséget kizárólag Amerika szülöttjének valljuk, csakúgy mint a tengerit, burgonyát és dohányt. DR. RODICZKY JENŐ. II. Dr. Rodiczky Jenő úr a Történelmi Társulat májusi ülésében fölolvasott értekezésemből a pulykára vonatkozó sorokat figyelmére volt szíves méltatni és fentebb olvasható czikkelyében azokra észrevételeket tett. Nem volt szándékom a pulykákról kimerítő tanúlmányt írni s velük mint értekezésem igen mellékes tárgyával csak pár sorban foglalkoztam. Elmondtam azt, a mit e hasznos állatokról tudtam, röviden, s ez nem egyéb, mint az, a mit a pulykákkal hivatásszerűen foglalkozó szakemberek mint Ray, Gessner, Aldrovando stb. is mondanak. Tudtam, a mi soraim értelméből is kivehető, hogy vannak olyan túdósok is, kik ezekkel ellentétben a pulykáknak Európában való meghonosítását csak az Amerika fölfedezése utáni időre teszik, ezek közé tartozik tehát dr. Rodiczky úr is, ki megírta a pulykák monographiáját -németül. Munkáját én nem olvastam, de azt hiszem, hogy ebben igyekezett az ellenkező nézeten levők állításait megczáfolni ; de ha olvastam volna is, megtartottam volna abbeli meggyőződésemet, hogy Európában Amerika fölfedezése előtt is voltak pulykák, mert tudom, hogy I. Mátyás királyunk ez állatoknak hazánkban való meghonosítását óhajtotta, már pedig hogy Mátyás Amerika fölfedezése előtt élt és halt meg, nem szorul bizonyításra. Azért, hogy Németországban 1530-ig vagy mások szerint 1534-ig nem volt pulyka, lehetett Európa más vidékein, például a műveltebb Olaszországban, mert Németország még nem egész Európa. Hogy Mátyás király a milanói herczegtől kért pulykát, dr. Csánki Dezső úr is említi a Századok 1883-ik évfolyamában »Mátyás és udvara« czímü nagybecsű tanulmányában és hivatkozik a milanói herczeg követének, Maffeus Triviliensisnek 1490. márczius 11-kén kelt levelére, melynek alább szórói-szóra idézett szavaiból világosan láthatjuk, hogy Amerika fölfedezése előtt is volt pulyka Európában, a mi semmiképpen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Amerika is hazájuk. Maffeo Trevigliano levelének ide vonatkozó része következőképpen szól: »Ho excusato la Excellentia Vostra appresso questo Signore Re non