Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Zimmermann Ferencz és Werner Károly: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Ism. Tagányi Károly 41

TÖRTÉNETI IRODALOM. 51 különben világi ember volt — csakugyan elő is tudta teremteni a kiváut »erosebb« bizonyságokat. Mostan már mi is tudjuk, mi fán termettek azok ; de Bethlen uraimékat úgy sarokba tudta szorítani velük, hogy 1514-ben (Dl. 29623, 30267.) ama birtokokat csakugyan neki engedték át. így állt vala rajtuk bosszút Tamás mester, mert azt kell tudnunk, hogy e javakat az ő ősétől, a hűtlenségbe esett Nyíresi Jánostól Zsigmond király kobozta el, s úgy adományozta oda 1391-ben (Dl. 29445, 32274.) a Bethleneknek. De az ő hamisítványai merő gyarlóságok. Abban a naivkorban készültek, a mikor még senki se álmodta, hogy az okleveleknek alakjuk, beosztásuk, betűik, műszavaik, styljük, gondolkodásuk stb. minden időben más és másforma legyen. A középkori bíró csak a pecsétből s a tartalomból Ítélte meg az oklevél hitelességét, s ez a primitív oklevélkritika aztán sok hamisítványnak szerzett érdemetlenűl tisztességet, s nem egy igazságot forgatott ki hiteléből. Az oklevél tár hamis okleveleinek másik, népesebb csoportja, egészen más mai felfogásunkhoz közelebb eső korba vezet. Hamisítójuk ideálisabb czélokat szolgál, annyiban hogy egyetlen kapavágásnyi földet se akar mástól elperelni. Hiszen ő a tudomány önzetlen munkása, s mániájának : hamis okleveleket gyártani, egyetlen forrása a hiúság. A maga privát, tudományos vagy éppen nemzete dicsősége — úgy van meggyőződve — követeli ezt az »áldozatot«. De ha erkölcsi szempontból működésük legfeljebb mint a »moral insanity« egy speciális fajtája érdemel figyelmet, azért diplomatikai irodalmunk történetének igen érdekes fejezetét alkotja. Az az a kor, midőn az oklevelek divatba jőnek, s azoknak kikutatása, gyűjtése, másolása, sokszor egy egész ember életet betöltő szenvedéllyé vált. Csakhogy ez a környezettel akkor még merőben összeegyeztethetetlen vala. A levéltárak, nem mint most : a történelem paleontológiájának laboratóriumai, hanem a jelen összes jogainak eleven kútforrásai voltak. A történetírás e paradicsomainak őrangyalai természetesen nem lehettek valami barátságos természetűek, másrészt, amúgy is kétes értékű tudásuk legföljebb vaskos percsomókba temetkezett. Csak a véletlen találkozása volt hát. ha valaki ilyen minőségben egyszersmind mint tudós is oda férkőzhetett, — álmainak netovábbjához. Ezeknek a férfiaknak köszön-et super eisdem sive per ipsas litteras obligatoriales sive alias quovismodo iura meliora et clariora quam sicuti haberent dieti domini de Bethlen, pro se exhibere potuerit* akkor azokat »statim sine omni litigionario processu« ki fogják adni. Orsz. Ltár. Dl. 29547. 4*