Századok – 1893
Tárcza; Önálló cikkek - A Zrínyi-könyvtár. Z-től 461
462 TÁRCZA. Az előbbi szám alatt olvassuk a következő czímet : Suegharmo che mostra alla Christianitá essere gionta l 'hora opportuna di moversi contro la potenza Otlomamica. Lucerna d'Helvet. 1646. A 214. számú munka í-égebbi keletű, de nem kevésbé jelentős a czime : Tarducci A. II Turco vincibile in Ungaria. Ferrara 1597. A nélkül, hog}' e könyvek tartalmát ismernők, feltehetjük, hogy kisebb vagy nagyobb határozottsággal, egyes példák föltüntetésével vagy a pillanatnyi helyzet fejtegetése alapján el akarják oszlatni azt a nagyon is elterjedt nézetet, hogy a török hatalom megdönthetetlen alapon nyugszik. A tizenhetedik század első felében különösen egyes követi jelentések már erősen hangoztatják, hogy a török hatalom hanyatlóban van s hogy a keresztyének egyesült erővel vissza szoríthatnák a pogányt. Tudjuk, hogy Zrinyi is bizott az ily harcz sikerében s mint látjuk, figyelemmel kisérte azt az irodalmat, mely nézeteit és reményeit erősítette. Csakhogy az ő szavára nem igen hallgattak Bécsben, a mi nem volt hasznos dolog még az osztrák politikára nézve sem. Azonban úgy látszik, hogy természetes dolognak tartotta Zrinyi, ha a császár nem igen hallgat némely magyar úrnak tanácsára. Malvezzinek a »Discorsi sopra Cornelio Tacito« czimü müvébe írt jegyzetei közt ugyanis e dologról így nyilatkozik: »Veszem eszemben én, hogy az magyarországi urak czihelődnek, hogy az mi kegyelmes Császárunk csak pro forma kérdez tanácsot tölők, és immár mindent elvégezett akkor az német tanács, mikor az magyar urakat hijják ; de nem az mi kegyelmes urunk oka, hanem az, hogy mi nem vagyunk elegendők, hogy olyan nagy Császárnak tanácsot adjunk, hanem, magunké az invectiva, quare non mittunt filios in provincias alias.« Már az ily kézirati bejegyzések is mily érdekesek, pedig a könyvtárban kéziratok is vannak, melyeket 14. szám alatt sorol fel e katalógus szerzője. A 2. számút teljesen közli ily czimen : Zrinyi Miklós. Elégia fia halálára. E szép elégiában néha megkapó melegséggel nyilatkozik az atyai fájdalom. Kiemeljük e sorait : Gyönyörű madárkám picziny fülemilém Az igen hirtelen elröpüle tőlem, Az énnekem vala minden reménységem, De mint könnyű árnyék el kele előlem. Pedig azt remélte, hogy fia »zengőbb trombitával« fogja énekelni a magyar vitézséget s maga is oly érdemet szerez majd, melyet más meg fog énekelni. Megvan továbbá a könyvtár kincsei közt Zrinyi költői munkáinak kézirata is. A Zrinyiász kéziratában néhány kiadatlan versszakot is találunk. S mily érdekes az 5. számú kézirat, mely 148 lapon Chariclia történetét beszéli el. E Chariclia s a Gyöngyösié közt meglepő hasonlóságok vannak. Hogy minő összeköttetésben van a két mű, azt még fel kellene deríteni.
