Századok – 1893
Értekezések - FRAKNÓI VILMOS: A dömösi conflictus V. Miklós pápa és Hunyadi János között 385
396 A DÖMÖSI CONFLICTT'S A bibornoki-collegiumhoz is intéztek levelet, melyben közbenjárását kérték ki.1) Hunyadi János, az országgyűlés előterjesztésének támogatására szintén a pápához fordult. Vitéz János, ki tollát mind az országgyűlésnek mind a kormányzónak rendelkezésére bocsátotta, mikor az utóbbinak nevében irt, enyhébb hangokat szólaltatott meg. »Mind az apostoli tekintélyt — úgy mond — mind az ország szabadságát megóvni kívánván, tartózkodom a rendelkezésemre álló érvek fejtegetésétől; inkább szentséged lábaihoz borulok és esedezem, ne engedje elmérgesedni a viszályt.« Ezek után kéri, hogy a pápa az országtanácsnak a dömösi prépostságra vonatkozó határozatát hagyja helyben.2 ) Ugyanakkor Bálint atyát meggyőzni igyekezett arról, hogy igényeihez ragaszkodva czélt nem ér, de gyűlöletessé teszi magát és nagy bonyodalmakat támaszt, aminek elhárítása végett azt ajánlotta, hogy önkényt lépjen vissza.3 ) És csakugyan Bálint atya belátta ezen tanács helyességét. Elszánta magát arra, hogy a maga és szerzete érdekeit feláldozva, a magyarországi rendek kivánatait pártolni fogja Rómában. Egyúttal a magyar kormányférfiakat rábirta, hogy viszont engedményekkel a fenforgó nehézségek kiegyenlítését lehetővé tegyék. A kormányzó és az ország rendei nevében a pápához előterjesztés nyújtatott be, a melyben folyamodnak, hogy a Dömösön létesített pálos-perjelséget szüntesse meg, a prépostságot állítsa vissza, a budai vártemplom mellett létesítsen új prépostságot, ezt a kettőt örök időkre egyesítse, és első prépostjává hosszúaszai Bothos István alcancellárt nevezze ki, feloldozván őt mindazon egyházi büntetésektől, amiket magára vont. Ezen kérvény tartalma bizonyos tekintetben desavouálta a pesti országgyűléstől és a kormányzótól Rómába küldött leveleket. Magában foglalta azt a beismerést, hogy azon intézkedések, ') Az 1450. junim 12-ikén kelt irat, Schwandtnernél II. 80. s) Az 1450. junius 11-ikén kelt levél ugyanott 75. — Öt nappal utóbb Hunyadi János utasította római követét, hasson ő is oda, hogy a pápa az országtanács megállapodásait haiyja jóvá. Ugyanott 85. »? Az 1450. junius 16-ikán Bálint atyához irt levél ugyanott 88.