Századok – 1893

Értekezések - KIRÁLY PÁL: A rómaiak aranybányászata Dáciában - I. közl. 227

A RÓMAIAK ARANYBÁNYÁSZATA DACIÁBAN. 235 természetes középpontjáúl is szolgált. Ott t. i. hol az Ompoly apró csermelyei véget érnek s az Erczhegység gerinczén Abrudbányára kanyarog utunk : a Dealu Mare (Nagy-Hágó) közelében találjuk föl Zalatna sajátképi kincstárát. A Korabia (Hollókő) nevű magányos trachyt-kúp, több mértföldnyi körben kimagasodva mutogatja az ősbányászok vésőjétől eredő mély homlokbarázdáját. Ezen hegykúp alá hatol a Péter Pál nevű gazdag magánbányának nemesfém hálózata, s az északi és déli oldalon számos olyan apró bánya-tárna, melyekben a zalatnai s részint a Korabia lábánál északra elterülő Bucsum egyszerű bányászai próbálgatják szerencséjüket. A merre csak tekintünk, a fölszínen régi vájatok, üregesítések tátonganak, kézzelfoghatólag illustrálva az ide fordított munkaerő nagyságát. Az érdekes bányateleptől délre lépcsősen ereszkedő hegynyúlvány épen Zalatnánál, illetőleg a rómaiak Ampelumjánál végződik s ezért ősidők óta alkalmas vala a gyalog, mint lovas közlekedésre. A szekérút részletei a magasban a Sudore nevű kaptatótól a botesi hegynyeregig még most is constatálhatók. A bükkfa regióján kívül eső hegyi bányászat érdekét kiválóképen növeli kettős temetkezési helye. Lukács Béla közlekedési és kereskedelmi minister adott 1879-ben a temetőkről legelőször hírt s Torma Károly az első jelentés után a verespataki viaszktáblákon megnevezett, de ismeretlen fekvésű bányahelyekből kettőt helyez ide. Később 1881. és 1885-ben Téglás Gábor kutatá ki a régi világnak ez érdekes nyomait, — s monographiáját 1890-ben (!) bocsátá ki az Akadémia. A sirok két, egymástól jókora távolságban fekvő csoportot képeznek a határkeresztről elnevezett botesi hegyháton és a Korábia déli, Szlevesoja nevű lejtőjén. Amott nyolcz, egyenkint hat-tizenkét sírdombot számláló sort különböztethetünk meg, s a sorok különbségét a talajban levő kőtörmelék vagy kiálló sziklafejek okozzák. Ily módon hatvan-hetven sírdomb állhatott e helyen, — csakhogy a sírdombokat a marhacsapások és ösvények helyenkint a fölismerhetetlenségig ellapították. A Szlevesoja sírmezeje a hegymentére szélesedő sorokat mutat, — de itt a sírdombok elhelyezkedését s a sorok terjedelmét sokkal több akadály zavarta mint a botesi hegyháton. Szembeötlő mindkét sírmezőnél a nap járásához való szigorú alkalmazkodás, s főleg a fölkelő nap sugaraira való tekintet. Mihelyt a hegylejtés a verőfénytől elhajlik, a sírdombok is véget érnek. Épen ezért e kettős temetkezés a bányamunkások elhelyezésére vezethető vissza.. A kik a Korabia északi oldalán a mai Vulkoj bánya körül nyertek alkalmazást, s az oda épített kunyhókban szenvedtek ki, azokat a botesi tetőn helyezték örök nyu-