Századok – 1893

Értekezések - DR. CSÁNKI DEZSŐ: Ajnárdfiak és Matucsinaiak 217

AJNÁRD-FIAK ÉS MATÜOSIN'AIAK. 219 (in Bazakuz), mely alatt a mai Boszut és Száva folyók közti vidék értendő : Oreho, Sztrug, Policska, Udvarcz, Karácsonfalva. Otrocskfalva, Fejéregyház és Derzs-Papfalva az ő birtokuk, melyekkel egyebek közt a Kercsakereszte nevű fa ós a Benedub­rája nevű erdő, Opoj és Sándorfalva helységek határosak. E vidé­ken, Racsa táján nyugot felé, ép a határjárás alkalmával leirt területen ma is találunk egy Bela Czrkva nevű helyet, mely két­ségkívül a régi Fejéregyház falunak, odább északnyugotra pedig egy Opojevczi nevű pusztát, mely a szomszédos Opojfalva birtok­nak őrzi ma is emlékét. Még érdekesebb Görögmező határleirása. Bevallhatjuk, hogy ezt a birtokot a mai Boszut melléki Grk helységben idáig még egyikőnk sem kereste ; holott világosan ennek felel meg. Oklevelünk szerint a Baza vize partján feküdt, (a hol különben egy Révfalu nevű helység is tartozott hozzá) s uradalma határos volt: Kukey azaz Kükej faluval, mely maKukujevczi néven ész. felé látható Grk-től. Ezenkívül : Vlach, Szent-Iván, Henyefalva, Gyecsefalva és hihetőleg Magyarmező tartoztak hozzá. Utóbbi­ból már ekkor nagy országút vezetett Engh felé. Görögmező határában különben a : Gyermökerdő (Gyermukerdew) és Lovász (Lamaz) nevű erdőségek s Hamzó vár romjai (locus castri Hamzo) a kiemelkedő határpontok. Az atyai uradalom fekvése felől is ez az oklevél tájékoztat bennünket, midőn : Herény, Izsár, Mitvarcz és Nemcsény nevű faluk fölsorolása után határhelyűi » Belez «-t, azaz: Belecz-et is megemlíti, a mely, társai közül az egyetlen, Belecz néven, Saren­grad szomszédságában nyugat felé, mint népes puszta ma is megtalálható. II. Az Ajnárdok nemzetsége tehát a XIY. század vége felé pusztulóban. Egy ága azonban : a Vér-eké, a távoli Körösközben - úgy látszik még ezután indul ujabb virágzásnak. Sajnos, hogy a Teleki család oklevéltára, mely ép sajtó alatt van, a gyömrei ág levéltárát nem foglalja magában. Holott e levél­tár egy része a talán szintén Ajnárd-eredetű köröstarcsai vagy muronyi Vér-ekkel foglalkozik, a kiktől a Telekiek (s általok a mai boros-jenei Tiszák) legalább anyai ágon, leszármaznak.1 ) De Yalkómegyében sem vész ki még ekkor teljesen az Ez állítás genealógiai bizonyítása még a jövő kutatás feladata. Egyelőre csupá. mint föltevésre akartam ez összeköttetésre mutatni. (Az ujabb adatok tekintetében egyszerűen a Nagy Iván művére utalok.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom