Századok – 1893

Értekezések - SZITNYAI JÓZSEF: A Bányavidék veszedelme 133

138 SZITNYAI JÓZSEF. rabság keserűségére, a nép irtóztató sorsára a török uralma alatt, arra kérik a főherczeget, hogy útrakelésüket engedélyezze, őket kedvező recommendatióval lássa el és Regensburgba való jutásukat segítse elő, már csak azért is, liogy az ott egybegyűlt birodalmi fejedelmeknek alkalmuk s módjuk legyen azon veszedelemről közvetetlenűl is meggyőződni, mely nemcsak a bét bányavárost és Magyarországot, de a birodalmat s az egész kereszténységet fenyegeti. Megjegyzendő, hogy Zeppel úr igen óvatos tanácsadója volt a küldöttségnek, mert amíg azt egyrészt a határozottabb lépések megtételére tüzelte, arról sem feledkezett meg, hogy mit ajánljon annak azon esetre, ha az újabb supplicatio is hajótörést szenvedne, azt jelentvén ki, hogy ez esetben a küldöttség a további kedvetlenség, visszatetszés és kegyelemvesztés veszélyének kikerülése végett belenyugodva az eljárás sikertelenségébe, menjen haza, hiszen amúgy is Ígéretet nyert, hogy a várakat jobb karba helyezik s jelentékeny őrséggel látják el. Replicájukat a követek szeptember hó 24-én este adták át a főherczegnek, ugyanakkor midőn az a vesperáról hazatért, ki azt kegyesen átvévén még az nap Hoffkirchenhez küldötte. Következő napon ez ügy a haditanács elé került, mely is azt a fennforgó aggályok ellenére azzal intézte el, hogy miután maga a küldöttség is szükségesnek tartja elmenetelét a császárhoz, ezt Isten nevében a hadügyi tanács is megengedi s ezen felül optima forma ajánló levelet ád ő Felségéhez a küldöttségnek. Míg a haditanács az ügyet tárgyalta s hozott határozatának kiadása végbe ment, a küldöttek még más jó barátaikat is felkeresték, hogy ezektől is ajánló leveleket kapván, Regensburgba annál előbb kihallgatást nyerhessenek. Zeppel úr ugyanis szivükre kötötte, hogy Trautsen udvarmesterhez, Rottmetthez és ennek sógorához Yiechhäuserhez okvetetlenül elmenjenek, mivel ezek mind nagytekintélyűek s utóbbi nagy befolyású a kanczellárra. A főherczeg ajánló levelében arról értesíté ő Felségét, habár minden törekvése arra irányúit, hogy a hét bányaváros követei az odautazás szándékától elálljanak s habár őket a kivánt segély és oltalomról biztosította is — mindazonáltal tekintve, hogy azok az engedély megadatását ismételten s nyomatékkal szorgalmazták, azt nem tagadhatta meg tőlük. Egyebekben a császár figyelmét az ehez szept. hó 23-án intézett levelére is felhívja, melyből a főherczeg véleménye is megérthető, végűi kéri a császárt, hogy fogadja kegyesen a követeket s értesse meg velük, hogy megmaradásukat szivén hordja, mihez képest most már