Századok – 1892

IV. Hivatalos értesítő - Felhivás a M. T. T. tagjaihoz. 884

33 kor még megvoltak, — főczélomúl tűzém ki a sírbolt ezen részének újólagos fölbontatását és megvizsgálását, személyes jelenlétemben. Föltettem magamban, hogy ezt, törik-szakacl : elérem, akárhányszor kelljen is érette Konstantinápolyba fáradnom. De mivel ott tett személyes tapasztalataimból meggyőződtem, hogy sírfelbontás, halottak nyúgalmának bolygatása a keleten — kivált a fővárosban — igen kényes természetű dolog mely nagy nehézségekkel jár, s nyilt hírlelés esetén épen nem. hanem csak óvatosan, csak szoros titok leple alatt vihető végbe : ennélfogva szándékomról hallgattam (csak egypár, segédkezésre fölkért barátommal közölvén azt), és különösen igyekeztem a St.-Benoít-templom és sírbolt őreivel, a franczia lazaristákkal s első sorban főnökükkel, Pére François Lobry supérieurrel mennél bizalmasabb viszonyba jutni. A mely derék, művelt, szelídlelkű főpapnak bizalmát ritka mérvben megnyernem s érdeklődését hajdani nagy királyuk, XIV. Lajos hű szövetségesének, II. Rákóczi Ferencz fejedelemnek személye és hamvai iránt fölkeltenem sikerűit is. Megismertettem őt a fejedelem s családjának történetével, jellemével, Francziaországhoz való viszonyával, a mi. magyarok nagy kegyeletével iránta ; s iparkodtam a supérieurt és szerzetes társait büszkévé tenni arra, hogy Rákóczi és Zrínyi Ilona sírjait ők őrzik templomukban. Mind e törekvéseimben Ny ár y Jenő báró és Bárczay Oszkár kir. kamarás barátaim buzgó támogatóim voltak. P. Lobry és rendtársai megnyitották kutatásaim számára kolostoruk könyv- s levéltárát ; készségesen közölték régi szerzetesektől átvett szóbeli hagyományaikat; az 1839-iki sírfölbontásról még élő tanúkra (két öreg lazaristára) hivatkoztak, a kiket kihallgattunk, stb. Mindezeket, szíves előzékenységük meleghangú kiemelésével, idézett munkámban bővebben megírtam. Egyet azonban — és pedig a legfontosabbat — a dolog természeténél fogva el kellett hallgatnom ; azt, hogy a lazaristák főnökét, a derék Lobryt, Rákóczi sírja fölbontása eszméjének már 1888-ban megnyertem. Ezt főleg az által sikerűit a buzgó franczia szerzetes-főnöknél elérnem, hogy nemzeti hiúságára, továbbá rendje becsületének, tekintélyének latba vetésével papi érzületére is hatást gyakorolhattam. Közöltem ugyanis Emlékkönyv. 3