Századok – 1892

IV. Hivatalos értesítő - A M. T. Társ. 1892. márcz. 3-ki jegyzőkönyve. 274

274 hivatalos értesítő. pedig gyenge és gyarló eszközeinkkel többet, mint tettünk, alig érhetnénk el. Hogyan siettessük ? A választ egy concret tényben fogom önök elé terjeszteni. Ma már nekünk is van »école de i?ome«-unk. A magyar történelmi es művészeti intézet Rómában meg van alapítva. Az Akadémia a Muzeum után ez a harmadik nagy alkotás, mely történetírásunk fejlődésére kiszámíthatatlan haszonnal fog járni, s áldásos gyümölcseit rövid idő alatt fogjuk élvezni. Utolsó perczben kaptam a levelet, mely erről értesít s melyet < )nöknek bemutatni szerencsés leszek : s Önök bizonynyal velem együtt meghatóan fognak áldást kérni a Mindenhatótól arra, ki kitűnő történelmi alkotásaira, szerencsés kutatásaira e nagy­lelkű áldozattal feltette a koronát ! Budapest, 1892. febr. 18. Szilágyi Sándor. (Fraknói Vilmos levelét egész terjedelmében a »Századok« folyó évi februári füzetéhez csatolt mellékleten tettük közzé, 185. és 186. 11.) A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 1892-iki márczius 3-íin tartott rendes választmányi ülésének Jegyzökönyve. Jelen voltak : Pulszky Ferencz elnöklete alatt Thaly Kálmán alelnök, Bánó József, Barabás Samu, Bunyitay Vincze, Csánki Dezső, Csontosi János, Czobor Béla, Dedek Crescens Lajos, Fejérpataky László, Jakab Elek, Komáromy András, Majláth Béla, Márki Sándor, Ováry Lipót, Pauler Gyula, Szádeczky Lajos, Szendrey János, Szinnyei József, Tagányi Károly, gr. Ziehy Jenő, Zsilinszky Mihály, Váezy János vál. tagok, Villányi Alajos indítványt tévő, Karasszon József pénztárnok, Szilágyi Sándor titkár. Elnök az ülést megnyitván jegyzőkönyv-hitelesítőkké Dedek Crescens és Majláth Béla vál. tagokat nevezi ki. 37. Napirend előtt a titkár felolvassa Vaszary Kolos herczeg­primás ő Főtnagasságának a M. Történelmi Társulathoz intézett meleg­hangú levelét, melyben válaszolva a társulat elnökének herezegprimássá lett kineveztete'se alkalmából hozzá, mint társulatunk tagjához, intézett üdvözlő soraira, hangsúlyozza, hogy ha állása gondjai s egyéb terhei igénybe fogják venui erejét, fenmarad számára aWténelmi kutatások elő­segítésének szép munkaköre. A meleg hangoní rt remek főpásztori levél, bizonyítványa annak, hogy Főmagassága fiatal évei kedvencz tanulmányával nem szakított, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom