Századok – 1892

II. Könyvismertetések és birálatok - TAGÁNYI KÁROLY: Orosz történetirás. - II. közl. 237

239 történeti irodalom. •főbbeket említsük : a szászoknak hazánkba való betelepítését is a pánszlávok bete-noirejával : a latin-germán »Drang nach Osten«-ből magyarázza, a minek — Grot szerint — II. Gyejcsa sem tudott ellentállni. »A cultura legalacsonyabb (!) lépcsőjén álló eltörökösödött finn-magyar elem — mondja tovább Grot úr — ... a magyar birodalom részeit egységes szervezetbe tömörítvén (hát ez micsoda, ha nem cultura?) — magától értetődik (!) politikájának önmagától nem tudott valami határozott irányt vagy eszmét adni!« De igenis adtak — azaz hogy a szerző szerint is, csak akartak volna adni —• a rutbének (!), a délvidéki szlávok és a tótok (!), kik mind szilárdul ragaszkodtak ősi vallásukhoz, már t. i. a keletihez (!) »Egyáltalán az óhitűszláv elemek — kiált fel egy helyt — még igen erősek voltak és hathatósan adtak életjelt magukról!« Hogy mi erről eddig semmit se tudtunk! De sőt volt egy egész nemzeti szláv párt is, a mely a régi keleti valláshoz huzó tömegekre támaszkodva, a latin-germán világ ellenében a görögök (Mánuel) mellett küzdött ! !) Ezek s az ehhez hasonló együgyiiségek szolgálnak Grot elbeszélésének »vezéreszmék« gyanánt. De nekünk inkább úgy tűnnek fel mint az ördögnek gyújtott gyertyák, mert ezen »eszmék« és a lelkiismeretes pedánteriával előadott események közt semmiféle kapcsolat sincsen. Egyetlen egy pozitiv adattal sem tudja támogatni következtetéseit (a mint hogy teljes lehetetlen is), pedig szinte az unalomig variálja. S ez annyira szembeszökő, hogy még magának Yaszilyevszkijnek, Grot akadémiai bírálójának is föltűnt. Igen örül természetesen, hogy Grotnak sikerült egy eddig egészen ismeretlen szláv világot Magyarország kellős közepén fölfedeznie. (Azt hiszem, e »fölfedezések« szerezték neki az ') A pánszláv politika eszközeiül szolgáló ezen gyarló elmefuttatásokat — folyóiratunkban is számtalanszor megczáfolták. De egyáltalán a nemzetiségek politikai szereplését éppen a középkorban lehetetlen kimutatni, s józan históriai felfogás mellett még csak föltételezni is. Ott a hol az egész társadalom csak szabadokat és nem szabad embereket ismert, hogyan, mi módon érvényesülhetett volna a nemzetiség ? A ruthén, a szerb, a tót a középkori jog előtt nem volt az, hanem vagy rabszolga, vagy szabad ember, — amott egyenlő terhekkel, emitt pedig egyenlő jogokkal minden nemzetiségi különbség nélkül. Nemzetségi szellemű politikai szereplést tehát — akár egy emberről, akár ezrekről legyen is szó — egyesek sehol sohasem vihettek. Autonómiát pedig, mely azután századok múlva itt-ott nemzetiségi faktorrá is vált, csupán testületek élvezhettek, de csakis pontosan körülírott jogok s azoknak megfelelő ellenszolgáltatások mellett. Ámde éppen a mi szlávjainknál ilyen testületeknek — egy-két falut kivéve — semmi nyoma. Az egyetlen szoros értelemben vett Horvátországnak volt igazi autonómiája.