Századok – 1892

III. Tárcza - Vegyes közlések - 174

tárcza. 175 — A »RÁKÓCZY EMLÉK A FENESI CSATATÉREN«, mely a Magyar Történelmi Életrajzok múlt évi füzeteinek utolsó lapjának záróképét képezi, régi rajz után készült, s épen ezért nem hasonlít a nevezett helyen ma fennálló emlékhez, melyet a múlt év okt. elején a kolosmonostori gazdasági tanintézet ifjúsága restauráltatott, s látott el felirattal. Ezen restaurált emlék a Kolosvárról nyugati irányban Gyaluba vezető országút jobb oldalán, közvetlen az út szélén van felállítva egy kis halomra, melyet az ott elvérzett 3000 magyar harczos sirdombjának tartanak. Ez a Kolosmonostor határában fekvő nevezetes pont, melyen az emlék áll a Nagyváradtól Kolosvár felé számlált, uövekedően szaporodó 147-ik km.-kő közelében fekszik, a 147. és 148-ik km.-jelző közt, egy hidkarfával ellátott töltés mellett. Az emlék czementtel összefoglalt terméskőből van. A szilárd magas talapzatra, két erős s egymásra keskenyedve találó kő-koczkatömb van rakva, s az emlék szögbe végződő tetején három lépcsőzetes kőlap fekszik, ez utóbbin egy nagy kőgolyóval. Az emlék tetejét kezdő párkány alatt, egy kis fülkébe a keresztre feszített Krisztust s mellette álló két szentet ábrázoló csinos relief van beillesztve, alatta pedig a feketére festett következő vésett felirat olvasható : Itt ! sebesült meg | 11-ik j Rákóczy György j 1660-ban május hó 20-án j a törökök ellen | vivott csatában. | Ez emléknek — melyen a fenesi csata napja május 22-ike helyett hibásan vau feljegyezve — alapszélessége 2 méter, magassága mintegy 6 m. s legfelül, közvetlen a csúcs alatti párkányra, észak felé, a Szamosra néző csatatér felé még ez van emlékezetül bejegyezve : Közadakozások utján renováltatott 1891. évien. Veress Endre. Hibaigazítás. A Századok I. füzet 40. 1. 19. sor »közelkorusága mellett« h. olv. »közelkorusága ellen.« A Századok f. évi első füzete 68. lapján olvasván néhány sort b. e. édes atyám Veress Sándor felől, kötelességemnek tartom az igazság kedveért és félreértés kikerülése végett megemlíteni, hogy atyám nem honvédszázados, hanem olasz-magyar légiói kapitány volt, Szabadságharczunkbau főhadnagyi rangig emelkedett, s mint ilyen emigrált ki Törökországba. Romániában is 25 évet töltött haláláig, és 35 csak azzal a 10 évvel lesz, mit megelőzőleg Oláhországon kívül 1859 végéig az emigráezióban élt le. De a 87. lapon is helyreigazítandónak vélem azt a tényt, hogy Koszta Márton emigráns hazánkfia megmentése a lovagias Ingraham N. Duncan amerikai hajóparancsnok által sem 1849-ben, hanem négy évvel később, 1853. jul. 2-án történt. Különben ez érdekes eset leghitelesebben, atyámnak » A magyar emigratió a Keleten« cz. müve I. köt. 299—303. 1. és Xánlus Jánosnak a »Vasárnapi Újság« 1878. évf. 2. számában közlött czikkében van leirva. Kolosvár, 1892. jan. 20-án. Veress Endre.