Századok – 1891

Értekezések - FEST ALADÁR: Az uszkokok és velenczések Fiume történetében - IV. közl. 697

7(18 az uszkokok ks velenczések. megjelent három velenczei gálya és harminczhat hadi naszád mintegy 2000 főnyi legénységgel, mely a Fiúméval szomszédos osztrák területet tűzzel-vassal pusztította. Lovrana, Abbazia, Yolosca, Veprinaz és Castua mind megérezték a velenczések haragját, — leginkább Lovrana, hol 22 ház leégett s az összes kár 20,000 aranyra rúgott.x) Fiumét azonban ezúttal is meg­kímélte az ellenség dühe (a források legalább hallgatnak róla) : mit kétségkívül Deila Rovere erélyes védelmi intézkedéseinek köszönhetett. E támadás után visszatorlásúl nemcsak a zengi, hanem a tiumei kapitány is teljesen szabad kezet adott az uszkokoknak, kik a következő 1615. évtől kezdve sűrűen is látogatták Fiumét kalózjárataik fölszerelése czéljából.2 ) Még ez évben kitörvén a nyílt háború, az ellenségeskedé­sek színtere az isztriai és görzi határszélre tétetett át. Fiume Frangepán Farkas horvát végvidéki alparancsnok által elegendő őrséggel láttatott el az esetleges támadások ellen,3 ) de a háború folyamában nem szerepel többé. Az e háborút befejező madridi béke (1617. szept. 26.) után Fiume ismét magára vonta az egykorúak figyelmét, mint főszín­helye a békepontok végrehajtására kiküldött vegyes bizottság működésének. A császár és főherczeg részéről báró Hamich Károly ahó­ausztriai főlovászmester, belső titkos tanácsos és császári kama­rás és Edling János Jakab császári és főherczegi tanácsos s a krajnai nemesi törvényszék elnöke küldettek ki békebiztosokúi : mígVelenczét e bizottságban Giustiniani Jeromos és Priuli Antal ') De Franceschi 313. 1., Valvasoron kívül a bogliunoi krónikából ií merítve. — Nemsokára azután e velenczei flotta Mosclienizzét és Buccarrit is megtámadta. Florenczi kézirat, Starine. IX., 248. I. s) Florenczi kézirat, Starine. 248. I. »Visto tanda erudeltà, che usava la gente Veneta alli luoghi e sudditi arciducali, li capitani di Segna e Fiume dettono libera licenza alli Scochi, che per mare e per terra ancor loro faces­sino alla peggio.« L. még De Franceschi, i. m. 314. 1. 3) De Franceschi, i. h.

Next

/
Oldalképek
Tartalom