Századok – 1891

Értekezések - FEST ALADÁR: Az uszkokok és velenczések Fiume történetében - IV. közl. 697

7(18 az uszkokok ks velenczések. Ezután Delia Rovere szorgalmazására újra főherczegi biztosok küldettek ki az uszkokok megfékezésére. A biztosok — Auersperg és Keslin ') — Fiúméban állapodtak meg, s itt huzamosabb időt töltöttek. Ide hivaták maguk elé Guszics Zsigmond zengi kapitányt, az uszkok vajdákat s a város elöljáróit, értésükre adván a császár (Mátyás) és a főherczeg határozott akaratát, mely szerint a velenczeiek kárára való portyázástól halálbüntetés terhe alatt eltiltatnak. Ezután az erélytelen kapitányt elmozdíták hivatalától,2) kinek helyébe nemsokára Frangepdn Miklós neveztetett ki.3

) Minderről levélben értesíték a fiumei kapitányt, hozzáadva, hogy az uszkokok vajdái s az •előkelőbb zengi polgárok ünnepélyesen engedelmességet fogadtak nekik. Delia Rovere e sikerekről rögtön tudósítá a Signoriát, viszonszolgálat fejében az ostromzár megszüntetését s a tengeri kereskedelem szabaddá tételét sürgetvén.4) Ezt ugyan mindjárt nem sikerült elérnie, de neki kell tulajdonítanunk azon jelentékeny eredményt, hogy a velenczei kormány ezek után késznek nyilatkozott a diplomacziai tárgyalásokat követei által Mátyás császár közbenjárásával Bécsien folytatni. Delia Rovere most visszatért Fiúméba, hogy itt a biztosokkal a további teendőkről tanácskozzék. ') Sarpi e nevet olaszos ferdítésben Cheshn-riek írja, a mely nevet a rendelkezésemre álló forrásokból nem sikerűit hitelesen recti fikálhatnom. 2) Guszics kapitány tehetetlen helyzetéről csaknem komikusan ható képet ad 1609. augusztus 28-án kelt jelentése, melyből itt kiírjuk a legjellemzőbb helyeket : »Wie gern ich nun die zween ubldätter and raidlfüerer alss den Kharolioa vnd Markho Khribalicza, auch andere mer zue bestraft'ung ires üblen thuens bringen wolte, also aber kliann ichs nit ins werkh richten, dannen die Zengerischen Soldaten vnd Venturinen aineinder hangen wie reueerennto ein bundts khötten, das gwiss khain khrä der andern die äugen auspeist, und mit den wenigen Theutschen khann ichs auch nit thuen, und bis nit ehisten scharphe comissary mit ain starkhen gewaldt hieher khomen, ist mirs unmüglichen solche bestraft'ung fürzukehren — . . . . "NVanen die Zengerischen Soldaten und Venturinen zurueckh landten werden und etwas von wahren brecliten, vermäunte ich, das es bösser war das sie mit derselben in die vestung .... gelassen würden, zu bedennkhung, das ein vogl im heussl vil leichter als im freyen lüfften zu fahen sei, dann wer will inen in die steinfelsen nachlauften.« Dszl. ak. mon. XV., 382. 1. s) Az ennek adott bő utasítás u. o XVI., 40. 1. «) Sarpi, i. m. 212 — 217. 1.