Századok – 1891

Könyvismertetések és bírálatok - PÓR ANTAL: A cziszterczi apátságok története. (Irta Békeffy Remig ism.) 663

TÖRTÉNETI ITtODALOM. 671 de merem állítani, hogy ha igazán ez volt a terve, az épen úgy nem sikerűit Nagyváradon 1569-ben, mint Gyulafehérvárit 1568-ban. Két elv küzdelme a legritkább esetben végződik úgy, hogy az egyiknek bajnoka wi«</győzessék, és sohasem úgy, hogy le győzessék, mert erről az eszmék harczában szó nem is lehet. Ha pedig meggyőzés nem történt, és mindkét fél a végsőkig védi álláspontját : akkor természetes, hogy mindenik győztesnek fogja magát tartani, és ha az egyik diadallal dicsekszik, a másik nemkülönben, s ki is mondhatjuk, hogy egyforma joggal. Ez közös emberi tulajdonság, vagy, ha úgy tetszik, gyöngeség, melytől sem Dávid Ferencz és követői, sem Melius és hivei nem lehettek mentesek, úgyannyira, hogy ha szerző Dávidéknak tulajdonítja az ők egyoldalú tudósításaik nyomán a győzelmet, én viszont szintén tudok a gyulafehérvári, szóban forgó vitára nézve nemcsak magától Meliustól s még csak nem is küzdőtársaitól, de mégis eredeti adatot felmutatni, mely ellenkezőleg az orthodoxia diadalával dicsekszik, önként érthetőleg hasonlólan egyéni felfogást tükrözve vissza. (Nádasdy Tamás nádor családi levelezése. 183. 1.) Ám szerintem egyiknek sem adható hitel s a valóságnak az felel meg, hogy mindkettő egyiránt győzte le és meg, vagy »alázta meg« a másikat, azaz sehogy sem. Megmaradt mindegyik a maga meggyőződése mellett továbbra is, még pedig pártfeleivel egyetemben. Azonban, ügy látszik, szerző talán az uralkodó kegyének hova fordulásától teszi függővé a diadalt s e szerint azt a pártot tekinti győztesnek, a mely iránt János Zsigmond rokonszenvet tanúsított. Ez ugyan nem valami demokratikus felfogás, de mégis erre mutat az a körülmény, hogy tökéletesen agyonhallgatja a gyulafehérvári első, 1566-ban tartott vitát, melynek alkalmával a fejedelem még Meliushoz hajlott, mit a vita utáni napon ennek részére tett adományozása s e tettének indokolása kétségtelenné tesz. Hasonlóképen megfeledkezik Stancarónak Magyarországon kifejtett mőködéséről, noha ez volt az első, ki antitrinitarius elveket hangoztatott hazánkban. Talán fellépésének kudarcza okozá, hogy az még fel sincs említve. Csodálnám, hisz' épen szerző támadja meg Meliust amaz állításért, hogy »nem a harczolónak, hanem a győzőnek itéli oda Krisztus a jutalmat.« Ha a műben előforduló kisebbszerű tévedések közül is kijavítok néhányat, úgy gondolom, meglehetős hű kép lesz nyújtva e munkáról. így példáúl Sámson és Keczel szilágysági községekben jóval előbb alakúit ref. egyház, mint szerző az 52. lapon véli; András napja és decz. 14-e 1561-ben vasárnapra esett,nein pedig péntekre, mint az 56 - 58. lapon írja ; Melius csak néhány bibliai könyvet adott ki s a 90. lapon helytelenül mondatik, hogy