Századok – 1891

Könyvismertetések és bírálatok - H. A.: Hervoja és misekönyve. (Ism.) 578

történeti irodalom. 583' úttal kitűnik, hogy a könyv nagyúri használatra volt szánva. Nyelve a rendesnél johban elüt a templomi szlávtól és nemcsak nyelvtanilag áll közelebb a népnyelvhez, hanem ennek szavait ishasználja. Butkó a »Éakavstina« dialectusban írt, mely akkor egész Dalmácziában dívott s északi felében ma is életben van. Nyilván Hervója maga is e nyelvjárást beszélte s Butkó az ő kedvéért népiesítette a templomi szlávot. Ekként a codexnek nemcsak szép kiállítása, hanem szokatlan tartalma és sajátos nyelve is Hervójára vezethetők vissza. A mi végűi a misekönyv művészi kiállítását illeti, az rendkívül fényes, csaknem pazar. Míg a legtöbb effajta könyvben igen kevés és egészen közönséges képet találunk, ennek csaknem minden lapján van egy-egy initiale vagy kép. Összesen 415 nagyobb, egyes alakokat, sőt egész jeleneteket is feltűntető initiale van benne, kisebb alakú színezett betűt pedig a szöveg közé is sűrűn festett a művész, a helyek megválasztásában saját ízlése után indúlva s csöppet sem ügyelve arra, vájjon épen az illető betű illik-e oda avagy más. Ezeken kívül van még benne 92 kisebb-nagyobb és 3 egész oldalra terjedő kép ; egyikük a közepén a mise canonjában, mely (csókolásra szánva) Krisztust a keresztfán ábrázolja, a másik kettő pedig Hervója említett lovas képe és a czímere, a végén. A képek kivitele ismeretlen festőtől való ; megválasztásuk, mit s hová fessen a művész, Butkótól ered. S ő itt is újítottr a mennyiben a képek tárgyait nem kizárólag az új szövetségből vette, — a mint szokás volt és ma is az, így a húsvétot kép nélkül hagyta, a pünkösdöt egy kis képpel képviselteti, ez ünnepek tárgyai nagyon elcsépeltek levén előtte — hanem az ószövetségből jelenített meg igen sok eseményt. S nemcsak az ilyen történeti vonatkozásúak tetszettek neki, kedvelte a városi és falusi világból, a családi élet és a házi ipar köréből vett tárgyakat is. Feltűnő, hogy az összes szerzetes rendek szentjeit mellőzte s csak a francziskánusokéit örökítette meg. E rend védnöke, sz. Mihály arkangyal, háromszor is előfordúl benne. Ez elég bizonyítékúl szolgálhat, hogy a könyv e rend valamely temploma részére készült. Mindezen képek opák és aranynyal festvék, biztos kivitelűek, határozott színezésűek. Egyébként nem az északi szláv egyházban dívott görög művészet termékei, sem magának a byzanczi festészetnek productumai, mit a zöld szín hiánya a hús festésében kétségtelenné tesz. Festőjük sokkal inkább Giotto Joctus mesterének nyomain jár, még oly későn is. Nagy művész nem volt, de a díszítési rajzban nagy ügyességgel birt, az alakzatokban pedig elég öntudatosan követte a hagyományt. Jól értette, hogyan kell az üres helyeket művésziesen kitölteni s a színek erejét úgy megosztani, hogy a szemre kellemesen hasson.