Századok – 1891
Értekezések - DR. KVACSALA JÁNOS: Bisterfeld János Henrik - I. közl. 447
bisterfeld jános henrik élete. 469 aéget szenvedtek, de Weimári Bernát s a svédek folytonos győzelmei a császár helyzetét szorongatottá tették.x) A francziák vereségei idejében jött Bisterfeld Párisba, mint Rákóczy György követe.2 ) A francziáknak ily körülmények közt a fejedelem ajánlatai igen kedvesek voltak s a király még őszszel küldött követet Rákóczyhoz.3) Azonban a francziák ekkor általában igen kétszinűen viselkedtek; a császárral alattomban alkudoztak, hadi szövetségeseiket is félrevezetve, nem csoda, hogy új szövetségek kötésével komolyan nem gondoltak. A dolgok külső menete különben ez volt. 1638-ban Bisterfeld Párisba utazik, a király kihallgatáson fogadja s az ügy kedvező megoldása czéljából jul. 29-én4) du Bois d'Avangourt küldi Erdélybe, a kit, miután vele hosszasabban alkudoztak, novemberben visszahív, sürgős ügyek czímén.B) Bisterfeld úgy látszik, még mindig nem jött haza, s Nemethonban időzött ; azon levélből tudjuk ezt, melyben a fejedelem Alstedt halálát 1638. deczemberében d'Avauxnak megírta ; mikor tért vissza B., nem tudjuk.6) 1639-ben pedig Európának nagy részét beutazta, Ugy látszik, ekkor egyenesen Hollandiának tartott, márcz. 5-én Amsterdamban volt.7 ) Danczig felé mehetett, mert a fejedelem — követe nyomát vesztvén — a francziák danczigi követénél kérdezősködött gyakrabban felőle.8 ) Május 9-én újból Párisba ért.9 ) A francziák ismét nagy szívességgel fogadták, de határozott czélt azért sem érhetett el követsége, mivel nem is volt felhatalmazva szövetség megkötésére.1 0 ) Előbb, mint szerette volna, kellett elhagynia Párist, pénzhiány miatt. n ) Onnan Yelenczébe ment, hol már a ') Gindely : Gesch. des dreissigjährigen Krieges in drei Abtheilungen. Leipzig—Prag, 1884. III. p. 119 s köv. ") Lajos király és Bouthillier aláírásával ellátott levél 1638. jul. 29. — L. okmánytár I. Rákóczy György svéd és franczia szövetkezéseinek történetéhez 19. 1. 3) Bisterfeld kis bizonyítványát (1638. aug. 2.) 1. u. o. 4) » qui vobis specialius intentiones meas exponet«, Lajos király fent id. levele. s) Bákóczy Gy. fogalmazványa Lajos királyhoz 1638. nov. 15. F. i. Okmánytár p. 31. 32. A fejedelem levele Kolozsvárról kelt 1638. decz. 4-én ; egyúttal arra kéri a grófot, hogy Bisterfeldnek egy megfelelő' tanár megnyerésénél segítségére legyen. Ugy látszik, hogy Bisterfeld Velenczén át tért vissza Párisból, v. ö. f. i. okmtár, de Brague okt. 28-iki levelét 20. 1. ') Bákóczy leveleD'Avaugourlioz 1639. jun. 24., 1. Tört. Tár 1889. 695.1. 8) Y. ö. a fejedelem május 1., julius 8-án kelt leveleit a Tört. Tár f. i. folyamában. s) V. ö. Lajos és Bouthillier aláírásával ellátott emlékiratot Avaux •számára T. Tár f. i. h. 692 — 694. 1. ">) U. o. ") U. o. 698. 1. 33*