Századok – 1891

Értekezések - JAKAB ELEK: Emlékbeszéd báró Orbán Balázs felett - I. közl. 1

12 EMLÉKBESZÉD nála megjelent, nagy volt meglepetése s a fogadás kitűnően szívélyes. A viszontlátás örömei után elmondotta, hogy neki pénz kell, hogy csak igen rövid ideig maradhat nála. Rokona az elsőt örömmel megigérte, de megesküdt, hogy 9 napnál előbb tőle el nem megy. O elővette minden ékesszólási erejét úgymond hogy meggyőzze, hogy neki mennie kell, hogy hazáját látni és mostani állapotában őt szolgálni oly kötelessége, a mi mindennek felette áll, s a minek mindent alá kell rendelni. De mindez semmit sem használt. Nem szegheti meg esküjét — mondá rokona — s így csak három napot alkudhatott le, hat napig ott kellett maradnia. Eltelvén az idő, minthogy elindulásuk ideje közeledett, Balázs mind türelmetlenebb lett, s Syrába ment előre, hogy a triesti Lloyd-hajóval Konstantinápolyija induljon. Érdekesen írja le művében lelkének a várakozás miatti nyugtalankodását .... »A hajónak — úgymond — már ott kellett volna lenni, de nem volt. Levertsége kétségbeeséssé fokozódott. Kiült a kikötő torkolatába, szidta a hullámokat, s veszekedett a tengerrel, mely akadályokat vet útjába, midőn ő szárnyán szeretett volna repülni, s a gúnyolódó habok fel-felcsapva, nagyobb bosszúságára még jól meg is áztatták. Nem emlékszik, hogy életében iszonyúbb perczei lettek volna. Nyugtalansága miatt egész éjjen nem húnyta be szemeit, s hajnalban már ismét várakozó helyén volt. Gőzös sehol. Ismét elkezdette zúgolódását és veszekedését .... Nemsokára sötét füstfelleget hajtott maga előtt a reggeli szellő, remélve kezdette vizsgálni a tájt, s íme csakhamar feltűnt a gőzös, vigasztaló nemtőként bontakozva ki a homályból s sebesen i'epülve felé. Örömében magán kivül volt, nevetett, gyerekként ugrándozott, egész lénye átalakúlt. A hullámok locscsanása, mely addig halálzenének tetszett, most olvadékony syrénénekké változott. Gyorsan levetkőzve, a tengerbe ugrott, kezeivel üdvözölte a közeledő gőzöst, mely ekközben berohant a kikötőbe, s ő, bál' az még csak másnap indúlt, rögtön beköltözött rá. Úgy óhajtott most tengeren lenni, mint a ki évekig tengeren volt, szárazföldre lépni vágyik. Másnap (okt 29.) elindúltak, s két nap múlva Stambul kikötőjében gördült le horgonyuk . . . .« *) Másik érdekes leirása, midőn Konstantinápolyt elhagyva, Erdély földét legelébb meglátta. 1859. nov. 9. indúltak el. »Nagy nap volt ez életében — irja — öröminnepe a kifáradt vándornak, midőn visszafordúl a hosszú, fáradalmas útról, azon pont, melyről ismét a rég elhagyott hon felé közeledik. Pénteken estve, n#v. 15. hajójuk a Szulina előtt állott.« Innen csak néhány napi út volt Erdélyig, s így megérkezésének nov. végén, vagy decz. elején kellett lenni. x) Utasú* Keleten. V. köt. 124 -25 11.