Századok – 1891

Hivatalos értesítő - A M. T. Társ. 1891. febr. 5-iki jegyzőkönyve 163

166 Hivatalos ëktksîto. az egyes munkák példány-készletéről, s jelenti, hogy az elszámolás a társulat bizományos könyvárusával, Hornyánszky Viktor úrral, folyó évi martius-hóban lesz megejthető. A titkár jelentése és a mult évről idézett számadása a gazdasági bizottsághoz utasíttatván, a bizottság felkéretik, hogy a kiadványokat megvizsgálni s azoknak miként leendő értékesítése iránt annak idején javaslatot tenni szíveskedjék. Öt és fél órakor a folyó ügyek tárgyalása fclbeszakíttatván, követ­kezik a felolvasás : 9. Szilágyi Sándor felolvassa: »II. Rákóczy György szövetsége X. Károly svéd királylyal« czímü terjedelmesebb és széleskörű forrás­tanulmányok alapján készült dolgozatának kivonatát. A tetszéssel meghallgatott előadás után — 10. Olvastatik a mult évi dee. 4-én tartott r. vál. ülésből Jász-Nagy-Kun-Szolnok megye alispánjának megkeresése következtében a Szol­nok megyei Rákóczi községben levő úgynevezett Rákóczi kastély múltjának az Országos Levéltárban található adatok alapján való kinyomozására kiküldött bizottság jelentése. Tudomásul vétetvén, a bizottság által tett alapos kutatások ered­ményéről Jász Nagy-Kun-Szolnok megye alispánja hivatalosan értesítendő, az eredeti jelentés pedig irattárba teendő. 11. Olvastatik a gazdasági bizottság f. évi jan. 24-én és folytató­lag febr. 2-án tartott üléséből az 1891 évi költségvetési javaslat tárgyá­ban kelt jegyzőkönyvi jelentése, melynek meghallgatása után dr. Czobor Béla indítványára — a választmány mindenekelőtt köszönetet szavaz a bizottságnak szakszerű s a hozzá utasított javaslatot mind egészében mind részleteiben, még alaki szempontból is a legfigyelmesebben megbíráló munkálatáért ; minthogy pedig a bizottság a költségvetés némely tételeinél oly elvi megállapodásokra hívja fel a választmányt, a melyek behatóbb tanulmányt és alaposabb megfontolást kívánnak, a költségvetés tárgyalása a febr. 10-ikére kitűzött rendkívüli vál. ülésre lialasztatván, a titkár utasít­tatik, hogy a költségvetési javaslatnak a gazdasági bizottság jelentésével egyetemben kinyomatásáról és a választmány tagjai közt szétosztásáról sürgősen gondoskodjék, a jelentés mellékleteit pedig az ülés napjáig a titkári hivatalban tegye ki, hogy a választmány tagjai azokat is meg­tekinthessék és tanulmányozhassák. 12. Olvastatik Arnetb Alfréd lovag 1891. jan. 13-án kelt levele, melyben köszönetet mond a társulat részéről hivataloskodása ötvenéves jubilaeuma alkalmából hozzá intézett üdvözletért. Tudomásúl szolgál. 13. Olvastatik Belánszky-Lieszkovszky Antal osztrák-magyar állam­vasuti hivatalnok 1891. jan. 15-én kelt levele, melyben egy Báthori Erzsébet pőrére vonatkozó 1611 évi okiratot ajánl fel a társulatnak megvételre. Nem vétetik figyelembe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom