Századok – 1891

Értekezések - JAKAB ELEK: Emlékbeszéd báró Orbán Balázs felett - I. közl. 1

feÁKO ORBÁN BALÁZS t'ELETT. 9 szerint embere kivánt és tudott lenni. Akaratereje és kitartása teljes biztosíték erre. Az olvasó természetesnek fogja találni, hogy ő Kelet amaz országaiban, melyeket képzelete már eleve oly tündér szépeknek festett le, inkább a szépet és jót, a nagyszerűt és fenségest, a társadalmi és államszervezetekben a szabadságot és egyenlőséget, az emberekben az erények és polgárjellemek nagy alakjait, a művészetben a lángész alkotását, a tökély legfelsőbb nyilvánulásait fogja keresni és megtalálni, deliemének egyik alapvonásához — a mi az erkölcsi érzet tisztaságának föltétlen megkövetelésében állott, s egyértékű azzal, a mit a római költő az inaoncussa fides, incontaminataque voluntas alatt ért és fejez ki erőteljesen — ez adja meg a kulcsot. Az utazások irodalma két tapasztalati igazságról győzi meg a figyelmes olvasót. Egyik : hogy a ki az ó-klasszikus világot utazza be, történeteit és nagy államférfi ait, íróik és művészeik életét es remekeit megismeri, kivált a kit vérmérséklete is ez irányban vonz, szükségképen idealistává, a szabadság barátjává lesz. A másik : a ki a nyugati országokat keresi fel, s intézményeit komolyan tanulmányozza, midőn visszatér, kifejezhetlen fájdalom fogja el, hogy a mi künn lelkének annyi gyönyört adott, honában sehogy, vagy csak kis arányokban találja fel, s oly űrt érez lelkében, a mit semmi be nem tölt. Erről gr. Széchenyi István és br. Wesselényi Miklós, Bölöni Earkas Sándor és Szemere Bertalan naplói és utazásai tesznek tanúbizonyságot. S ha e komoly férfiakra ily rendkivüli hatást gyakoroltak a külföldi intézmények : csoda-e, hogy br. Orbán Balázs álmokban élő ifjú lelkét Konstantinápoly márványpalotái, az alexandriai gazdag könyvtárak, Jeruzsálem ős keresztény emlékei, Perikies korában Athenae nagysága elbűvölték s képzelődését megszédítve, idealistává, ábrándozóvá tették. 0 járt Marathon mezején, látta a Thermopylák szorosát, Leonidas és Miltiades hősisége fennen dobogtatta szivét ; elragadtatva beszél Pompejus oszlopáról s Aristomenesről, a hősről, a rettenthetlen, de szerencsétlen messinai vezérről, a ki sírjából is visszatért hazája védelmére; Socratest és Aristidest megkönnyezi, midőn azt bírái tanaiért méregitalra, ezt polgártársai erényeiért számkivetésre kényszerítik ; Plato és Aristoteles, Themistocles és Phocion, mint az