Századok – 1890

Könyvismertetések és bírálatok - JAKAB ELEK: Die Rumänen und ihre Ausprüche írta Hunfalvy Pál - II. közl. 355

360 TÖRTKNET1 IRODALOM. Kinnamos, ISTiketas, Chalcocondilas, a byzanti irók közül, Rogerius, Marci Chronica, Thuróczi, Acta Patriarchatus Constant. II., Fejér Codex Diplomat., Endlicher, Katona, Pray, Schwartner, az újabbak közül gr. Kemény József, gr. Teleki József, Teutsch és Firnhaber, Pesty, Miller, Hurmuzaki, Cantacuzeno stb. A mint eddigelé Hunfalvy a római gyarmatalapítások korától kezdve, át a nagy népvándorlás századain az ezeredik évig gondosan kimutatni s bebizonyítni igyekezett, hogy egyátalában nem volt oláh azon a földön, melyből a magyar királyság előállott, s hogy a római gyarmatosok történeti és politikai életének folytonossága Magyarországon és Erdélyben hitelesen be nem bizonyítható, tehát e hit ábránd és mese : úgy e szakaszban, a hol a wlach szó, wlach népnév és wlach lakos hiteles alakban legelébb föltűnik, éberül figyeli meg, nyomról-nyomra kíséri, felhoz róluk minden bizonyos tényt s tisztába kívánja hozni, hogy azok a magyar királyság közelében vagy határai közt, hol s mikor jelentek meg ? mi volt életmódjuk ? mint növekedett számuk ? hogyan terjedtek tovább és tovább ? tehát a létező adatokból a posteriori érvelve bizonyítja be, hogy vlach vagy oláh nem volt itt a római világ megszűnése óta folytonosan, hanem később, lassankint szállingózott be mint költözködő pásztor nép, s elterjedt részint Galliczia felől Máramarosban, Erdélyben, részint délről jőve, az AurelianDakiajából Szörényben,Bánátban s Erdély nyugati és déli hegyei és havasai között. De hagyjuk könyvét beszélni. A legelső vlach Niketas Choniates byzánti egykorú iró művében említtetik, a ki Manuel görög császár atyjafiát, Audronikost, Branitzevo és Naissos (Nis) helytartóját, azért, hogy a császár ellen cselt szőtt, felfedeztetése után Galiczia felé menekülő útjában 1164-ben elfogta s a császárhoz visszaküldötte. Ezen vlach kétségkívül nem római gyarmatos, sem nem ős lakosa volt ez északi országnak, de hihetően mint nyájának legelőhelyet kereső, délről, Bolgárországból vándorolt fei Galliczia keleti részébe. A kúnok gyakori betörései a görög császári tartományokba, a kik gyakran sok embert raboltak el, s azok és a vlachok nomád életmódja bizonyára előmozdították a vlach pásztoroknak a bő legelőjű Skythiába az úgynevezett Oláhországba (Wlachei) vándorlását, a hol a legeltetés föltételei kedvezőbbek lehettek, mint Bolgárországban és Szerbiában. Az újszülött Bulgária felszabadulási harczában nagy része volt a Hamusból való pásztoroknak, a mi csak a kúnok segélye által ért oly szerencsés véget, a mi azok és a vlachok közötti viszony barátságosabbá létére is befolyással volt, s utóbbiaknak a kúnok hazájába beköltözési kedvét tetemesen növelte. A hol nem pásztorokra, de