Századok – 1890

Tárcza - †Giesebrecht Vilmos (1814-1889.) necrológja L. B. 86

86 TÁRl'ZA. ismertetése. A kötetet a hivatalos jelentések zárják be a társulat munkásságáról, mely tanúsítja, hogy a társulat nagy odaadással s szép sikerrel teljesíti kötelességét, de az óhajtást is felkölti : vajha a társulat még nagyobb részvéttel találkoznék — kivált a nem Szepesmegyében élő szepesiek részéről — hogy még több eszközzel rendelkeznék feladata megoldására. GIESEBRECHT VILMOS. 1814—1889. Kémes "az egymásután, melyben a tanítványok ünnepelt mesterüket a sírba követik. Rövid pár éve csak, hogy Ranke csodált testi-lelki épségben fogadta élte 90-ik fordulójakor tisztelői hódolatát, és íme, azóta nem csak ő, hanem tanítványainak első, talán legkiválóbb nemzedékéből alig van már egy-kettő az élők sorában. Meghalt Griesebrecht is, a középkori német császárság tudós historikusa. Emlékezünk nagy müve Előszavára. Azt mondta abban, hogy vészhordó csillagzat uralkodik mindama nagyobb munkálaton, inely a német császárság történetének vau szentelve. Mintha egy gyenge ember elégtelen volna ily alkotásra, félben maradtak Leibnitz Annalesei, bevégezetlen Mascov Commentárja, és Stenzel müve is, csak egy nagy arányokban tervezett műnek hatalmas torso-ja maradt. E sorozathoz kapcsolta most a halál Giesebrecht nevét is. Müvének két év előtt megjelent ötödik kötete Barbarossa Fridriket tárgyalja. Nem fejezhette be tehát ő sem azon munkát, melyben annyi lelkesedéssel írt az Ottók, a Frank császárok és a Hohenstaufcnek dicsőségéről, nem végezhette be azon ragyogó képet, melyet tehetsége teljes megfeszítésével a német nagyság legszebb koráról akart nemzete elé varázsolni. Ha művének nem is volt prononcirozott politikai háttere, volt azért politikai vonatkozása, volt hatása. Az előszót nem is tekintve, hatott a szembeötlő analógia útján, és nem is egészen önkénytelenül. Hiszen mikor Giesebrecht ifjúságát, az erős benyomások korát élte, a német nép színejava mind az egységes haza eszméjével volt eltelve. Giesebrecht pedig kiérezte, hogy aránytalanúl áll egymással szemben a német tudomány és a német öntudat. Kiérezte, hogy nemzete oly műre áhítozik, melyben meg vannak valósulva forró óhajai. És directe szolgálni vélte a német egységet, midőn a Geschichte der deutschen Kuiserzeit-h&n bemutatta azon kort, melyben az összetartása által hatalmas Németország eljutott a legmagasabb uralmi polezra, oda, honnan nemcsak saját sorsának volt ura, de a szomszéd népeknek is törvényt szabott. A két kor közti analógia, melyről az imént szólottunk, nem volt egyformán ínyére mindenkinek. A protestáns Észak húzódott a gondolattól, hogy Németország a középkorban épen római és olasz politikája révén