Századok – 1890

Könyvismertetések és bírálatok - HODINKA ANTAL: Lázár szerb fejedelemről írta Ruvaracz Hilar ism. 66

Y I TÖRTÉNETI IRODALOM. helyett új triarchának lépett föl. Lázár most a belügyekre for­dítván figyelmét. Balsával egyetértőleg 1375-ben Ipekben nagy gyűlést tartott, a melyen az országot kibékítette a konstantiná­polyi patriarchatussal (135—145. 11.). Itt szerzőnk egy hosszú értekezést szúr közbe (146 — 187. 11.), amelyben azt fejtegeti, mit köszönhetnek a szerbek a bolgároknak irodalmi téren ? Az egész, ha jól gyanítom, Szrecskovics úr bolgarophobiája ellen van irányozva. Azt hiszem azonban, hogy nagy terjedelme miatt teljesen el vagyon hibázva. Az olvasó kíváncsisága már annyira föl van költve az előzők által, hogy igen nagy kár azt oly sokáig függő­ben tartani. Csak a 178. 1. veszi föl ismét szerzőnk az elejtett fonalat, még pedig annak czáfolásával, hogy Lázár az Ipeki gyű­lésen meg is koronáztatta magát (178 —196. 11.). Ezt oly irók is állítják, mint Safarik és Miklosich, de mindez nem alterálja szer­zőnket, hogy az igazság érdekében pálczát ne törjön. Lázár egy­szerű kenéz maradt sa ki még 1377-ben megkoronáztatta magát, az Tortkó volt. Ezért Rascie Bosnieque Rexnek irja magát, míg az előbbi a szerbek és a Dunamellék egyeduralkodója czímet viseli. A negyedik pontban (198 202. 11.) Lázár jótetteit illetve alapítványairól emlékezik meg. Ez amúgy is négy lapból álló pontocska tartalma tehát kevéssé érdekel bennünket. Fölemlí­tendőnek tartom azonban, miszerint Lázár fiának, Istvánnak egy 1406. kelt oklevele említi, hogy a vodiczai sz. Antalról nevezett kolostor az ő atyjának segélyével építettett föl. E kolostor, mely a mai Mehadia környékén feküdt, Zsigmond királyunktól is kapott 3 drb szerb nyelven irott oklevelet. '•) Az utolsó, 5-ik pont a legterjedelmesebb (203—425. 11.). Szerbiát délről a törökök támadták (203 —208. 11.), de az adatok oly megbizhatlanok és hézagosak, hogy még az oly alapos Jirecek is tévedett. Északról Zsigmond királyunk támadta meg (208 -212. 11.). Racki a ljetopisokból azt olvasta ki, hogy Lázár elfog­lalta Belgrádot és meghódította Macsót. Majkov szintén igy irja ezt. Szerzőnk azonban azt mondja, hogy az egy ljetopisban sincs benne : Orbini állította először s tőle vették át az újabb krónis­ták. Azért már Gebhardi megjegyezte, hogy ez kissé valószínűtlen. x) Ezt Florinszky is szemére veti : i. h. S Ruvaracz egy más helyen is (33. 1.) előhozza azt gúny közt Ítélve el. 2) Ez okleveleket, melyek nyelvészeti szempontból is a beléjök keverc sok magyar szó miatt igen érdekesek, Venelin Gy. közölte volt : Vlacho-bolgárszkijá gramoti cz. müvében. Facsimilét is mellékelt, de az eredeti hollétét nem tudatta. Ezeket Dr. Thallóczy L. a bukaresti levél­tárban^ megtalálta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom