Századok – 1890

Könyvismertetések és bírálatok - JAKAB ELEK: Die Rumänen Hunfalvy Páltól ism. 590

TÖRTÉNETT IRODALOM. 591 delmeiket és vajdáikat kapták. E hypothesis sokféle véleményt idézett elő, s azon törekvés, hogy hézagai kitöltessenek, számos mesének adott léteit, a miknek kritika alá vetése szükséges. E feladatot Hunfalvy a 241. laptól a 308-ik lapig teljesíti, az ő elméletével és történeti felfogásával ellenkező nézetű magyar, rumän és más történetíróknak az oláhokról közrebocsátott könyveit és iratait, fontosabb állításait idézi, czáfolja, saját nézeteit ismét és ismét kifejti s uj meg uj érvekkel támogatja. Miután a megelőző két Fejezetben már a kérdést minden oldalról alaposan megvilágította s meggyőzőleg kimutatta azt, hogy az oláhság eredetét hol nem lehet komoly tudományos embernek absolute keresni, valamint azt is, hogy egykorú hiteles írók följegyzése szerint e kérdésben mi a való és a történeti igazság ? sorba veszi az érintett írókat, azok főbb állításait lesújtó Ítélettel meséknek bélyegzi, s meg nem állhatásukat erős dialectikával, nagy történelmi előkészülettel igazolja. Legelső helyen szól Hunfalvy Béla király névtelen jegyzőjének müvéről. E középkori legelső magyar krónika átalánosan ismeretes volta fölöslegessé teszi részemről ismertetését, csak annyit jegyzek meg, hogy Hunfalvy a magyarok honfoglalása, Tuhutumnak Gelu oláh fejedelemmel vívott harcza s később békeszövetségre lépése egész történetét mesének tartja, nézete az, hogy ő az 1196-ban meghalt III. Béla király jegyzője lehetett és saját kora eseményeit 300 évvel előbbi időre, a honfoglalás idejére tette át, de mivel a byzanti Íróknál levő történeti neveket és egyéneket nem ismeri, s maga teremtette a más krónikák szerint valóban létezett Gyula erdélyi vezér helyett a Tuhutum és Gelau nevet és történeti személyeket, s oly önállóságot tulajdonít az oláhoknak, a mivel azok Erdélyben soha nem bírtak, ide vonatkozó előadása mesénél nem egyéb, a mit ő költött, de a mit komoly történetíró el nem fogadhat. Hasonlóul elitéli Hunfalvy Bonfinit, a ki az oláhoknak a római coloniaktól származását meggyőző bizonyítékok nélkül tanítja, Gibbont, a ki szerint sok római telepes a római hatalom legyőzésekor nem ment ki Dakiából, rettentőbbnek tartván a száműzetést, mint a góthok hatalma elviselését, s az őket elnyomó barbárokat földmivelésre, művészetre és egy polgárosult élet erkölcseire szoktatták ; szerinte a Duna két partján élő románok közt kölcsönös kereskedelmi és nyelvközösségi csereviszony fejlődött ki, s Dakia, mint független állam, mintegy védvár volt az északról be-betörő barbárok ellenében ; a vlachok máig megőrizték római nyelvök nyomát s mindig büszkék voltak eredetökre. A barbárok körülvéve éltek, de velők soha össze nem vegyültek. Gibbon, a ki e földön soha nem járt, az itteni nyelveket nem