Századok – 1890

Értekezések - DR. KOMÁROMY ANDRÁS: Thelekessy Mihály - II. közl. 544

554 KOMÁROMY ANDRÁS. az embert takarékosságra nem tanították, különös hajlama pedig arra nincs. De ugyan ki is vett volna magának fáradságot hogy beláttassa vele a jó gazdálkodás szükségét, és megösmer­tesse annak praktikus fogásait ? — Tiszttartójának épenséggel az állott érdekében — ha maga szinte értett volna is a dologhoz — hogy semmit se tudjon, semmivel se törődjék, mert csak ebben az esetben nyerhetett teljesen szabad kezet mellette. Ne feledjük azt sem, hogy 20 esztendős ifjúról van szó, kit a házasság sem bölcsebbé, sem tapasztaltabbá nem tehetett a magával egykorúak­nái, s a ki, mióta a gyermekségből kilépett, jobbára a harczmezőn tartózkodott, úgy szólván csak vendég volt oda haza, és ilyenkor kevés kedvet érezhetett magában arra, hogy kora reggeltől késő estig gazdaságával törődjék. Kölcsön ügyleteinél is a legkézzelfoghatóbb járatlanságot követte, el mindig. Hitelezői használták-é fel tapasztalatlanságát, vagy maga is az adósság szerző emberek azon közös hibájában leledzett, hogy pénztelen voltát »pillanatnyi zavar«-nak szerette feltüntetni, vagy talán nagyon kevéssé ismerte helyzetét, elég az hozzá, hogy mindig rövid időre, - legfeljebb 3 —4 évre tette zálogba rész jószágait, úgy, hogy mire a fizetés napja elérkezett, nem volt képes azokat visszaváltani és továbbra is a hitelezők kezén maradtak. Ha gyakorlott, becsületes emberek gondjaira bizza gazda­ságát, s fáradságot vesz magának egy kis ellenőrzésre, anyagi helyzete rövid idő alatt kedvezőbbre fordul. De tökéletesen meg volt elégedve Moncsek Kristóffal, és legtávolabbról sem gyaní­totta, hogy romlását ez fogja okozni, a hű szolga, kit atyja szedett fel a porból ! Egy közbe jött esemény nagyban elősegítette a gonosz ember szándékait. Történt ugyanis, hogy Zlandeki Nekess Wenczel morva főúr 1596. augusztus közepén ökröket hajtatott Magyar­országból szolgái által, kik Lednicze határában legeltették a csordát. A botosok között volt két ember — Lazovich János és Hegdus Victorin úgy látszik czinkos társai Moncseknek — kik titkon megjelentették a dolgot a várban, s a jószág-felügyelő bosszúra ingerelte Thelekessyt a határain esett sérelem miatt. — Birt annyi ravaszsággal, hogy akkép tüntesse fel a dolgot ura előtt, mintha neki nemcsak jogában, de kötelességében is állana megtorolni Nekess szolgáinak vakmerőségét, s nagy hirtelenséggel összegyűjtvén fegyvereseit, Pruszkay János haramia kapitány segedelmével megtámadta, szétkergette a pásztorokat, és 38 ökröt hatalmasan Ledniczére hajtott. — A dolog Thelekessy tudtával, beleegyezésével történt kétségtelenül, de értelmi szerzője Moncsek volt, Nekess szolgái pedig később Lazovichot és Hegdust vádol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom