Századok – 1890
Értekezések - DR. KOMÁROMY ANDRÁS: Thelekessy Mihály - II. közl. 544
KOMÁROMY ANDRÁS. THELEKESSY MIHÁLY. 545 kezdve, a maga kenyerén szolgáló egy telkes nemesig, és lia az országkapitányok zsoldos csapatjait, meg a szabad nyereségen élő hajdú vitézeket is ide számítjuk — bár ezeket a század vége felé már üldözte a törvény — 30 — 40 ezer főnyi derék hadban, a társadalom minden rétege képviselve volt. Mikor aztán a nemesség leszállott, a háború véget ért, vagy rövid szünet váltotta föl a fegyverek zaját, visszazökkent minden régi kerékvágásába, s a gőz és villamosság korában élő nemzedék előtt szinte elképzelhetetlen közlekedési akadályok az embereknek egymással való érintkezését ismét szomszédjaikra, vagy legközelebbi vérségükre szorították. Ifjú leventék azonban, kiknek odahaza nem volt családjuk s nem is gyötörte még őket a köszvény, hogy a pihenésnek szükségét érezték volna, a szomszédban is elég szórakozást találhattak, főképen lia eladó leány volt a háznál, a mi pedig gyakran megesett akár csak a mi időnkben. Ezek közé tartozott pedig Thelekessy Mihály is, ki jobb társaság hiányában meghitt szolgáival is örömest vigadott s alig mivelhetett volna a farsangon okosabb dolgot annál, minthogy sorra látogassa a környékbeli főnemesek várait. Illaván az Ostrosithok, Kaszavárában a közel rokon Petrőczy-család, Oroszlánkön Jakusith András, Budethin várában a Szunyoghok, közelebb távolabbról mindnyájan sógorai, bizonyára szívesen fogadták a ledniczei uradalom fiatal örökösét, míg a szomszéd Bicse várában keresztatyja, a már ekkor is kiváló szerepet játszó Thurzó György,1 ) kivel együtt harczolt a pákozdi mezőn s Fülek alatt, a nyitravármegyei Forgách atyafiság, köztük Imre, kinek magának is voltak eladó renden lévő leányai, bevezethették őt abba a körbe, hol ezután társadalmi állásához képest élnie kellett. De Forgách és Thurzó udvarában, noha több oldalról is összeköttetésben állott velők 2 ) alig hisszük, hogy jól érezhette volna magát hősünk. Ilgy Thurzó mint mostoha atyja nem közönséges műveltséggel biró, finomúlt izlésű, világot látott emberek voltak, s némi idegenszerűséget, külföldieskedést honosítottak meg váraikban, hol hírneves tudósok és államférfiak találkoztak és valószínűleg nemcsak a társalgás, de a szokott mindennapi élet is nélkülözte ') Thurzó 1657. szepf. 2-án született s így csak 10 évvel volt idősebb keresztfiánál. 2) Thurzó első felesége Forgách Zsófia, Thelekessy anyja Zsuzsanna volt, mostohaatyja Forgách Imre, Mihály mostohája Zrinyi Magdolna stb.