Századok – 1890

Könyvismertetések és bírálatok - PÓR ANTAL: A karthausiak Magyarországban írta Dedek Cr. L. 162

TÖRTÉNETI IRODALOM. Öltözetük csak annyiban különbözött a szerzetesekétől, hogy a vállon átvetett scapulare csak övig ért, nehogy a munkában akadályozza őket. Még alsóbb osztályát képezték a szerzetnek a redditi vagy donati. Ezek rendesen kora gyermekségüktől a kolostorban növekedtek s annak tulajdonát képezték. Többnyire árva gyermekek voltak, kiket rokonaik, vagy szegényebb sorsuak, kiket szüleik ajándékoztak egyes kolostoroknak. Mint a »megtért testvérek« ők is a fogadalom letételére voltak kötelezve. Egyikük szerpappá lőn szentelve, s ez teljesíté náluk az előimádkozó tisztet. Különben szolga számba mentek, és a »megtért testvérek«-nek segédkeztek. Ruházatuk megegyezett ezekével, csakhogy scapularéjok még rövidebb volt. Lábaikon, mert ezt a nehéz külső munka úgy kivánta, vastagtalpú, bakancsot viseltek. Hazánk politikai történelmében a karthausiakkal nem találkozunk. A hazáért mondott imáik volt hazaszeretetök nyilvánulása. Magyar főpapot sem ismerünk, ki a karthausiak sorából került ki. A nép szemében Isten választott fórfiai, szentek gyanánt tűntek föl. Királyok és királynék, főpapok és főurak esengtek közbenjáró imáikért. Mint a vallásosság és hithűség mintaképei jó példájokkal az erkölcsösséget, birtokaik okszerű kezelésével, bő alamizsnálkodásokkal az anyagi jólétet terjesztették. Mert a magyar karthausiak legkiválóbb sajátságát az képezte, hogy földmivelők és marhatenyésztők voltak. Legkedvesebb mellékfoglalkozások pedig a könyvírás és könyvmásolás volt. A középkori legnagyobb magyar kéziratot, a nagy-szombati, másként Erdy-codexnek nevezett magyar legendáriumot szintén karthausi (szerző szerint a lövöldi kolostorban) irta. Vannak egyéb codexeink is tőlük, noha ezek száma eleddig nem túlságos. A magyarországi karthausi irók, tudósok és könyvmásolók névsorát szerző szorgalommal állította egybe. Ezek : Konrád, a menedék-szirti perjel, Erdélyi János, Wagendrüszeli Jodok, Thyr Jakab, előbb kassai plébános, a menedék-szirti és vörös-klastromi krónikások, Pannóniai András, kit Fraknói mutatott he mint »classicus« irót. — A szépművészetek, szobrászat és festészet terén szintén kitűntek a karthausiak, minthogy a könyvtáron kivűl abban az egyben engedtek nekik fényűzést rendszabályaik, hogy templomaikat díszíthessék. A magyar karthausiak műemlékeit szintén felsorolja művünk. Az első magyar karthausi, kit ismerünk : Dénes, a Szmrecsányiak ősének, liptai Bogomér comesnek őse, ki a csodatevő szentség hírében húnyt el. Ipolyi püspök, kinek anyja volt Szmrecsányi leány, reá vonatkozólag szokta volt mondani: »Szentek ivadéka vagyunk.« A liitujításssal a karthausiak csillaga fénye vesztett ragyo-